Kultúra

2017.01.20. 19:55

A kultúra napja - Jeles költők versei hangzottak el

Lenti, Hévíz - Ünnepi műsorral, verses, zenés előadásokkal ünnepelték mindkét településen tegnap a magyar kultúra napját.

Korosa Titanilla

Lentiben a művelődési központban megtartott rendezvényen Árkovicsné Pezzetta Claudia, az önkormányzat kulturális és ügyrendi bizottságának elnöke mondott ünnepi köszöntőt.

Megemlékezett a Himnusz szerzőjéről, Kölcsey Ferencről. Mint mondta: a költő az értekező próza nagymestere és kiváló szónok volt, akit sokan a korszak valódi embereszményének tartanak. Prózájában központi téma volt a dicső múlt és a silány jelenkor összevetése. - A Nemzeti hagyományok című értekezésének alapkérdése éppen az, hogy miért nem jött létre a különböző népek története során olyan teljes értékű, harmonikus nemzeti kultúra, amilyen például a görögöké - mondta.

Fotó: Kósa Róbert

- Véleménye szerint a később létrejött európai nemzetek kultúráját is csupán a nyelv és a művészi hagyományok képviselték - folytatta. - Kölcsey úgy vélte, hogy sajnos az idők során a magyar hagyományok is elvesztek, ugyanis dicső történelmünk hőseinek nevéhez nem fűződik mítosz, legenda, mely irodalmi műként tápláló forrást jelentene a nemzeti kultúra számára.

A műsorba Lang Rudolf színművész és Dávid Roland előadóművész Az igazat mondd, ne csak a valódit! című zenés-verses összeállítással érkezett, melyben az emberi értékekre és az igazságra hívták fel a figyelmet. Több költő - például Arany János, József Attila, Ady Endre, Babits Mihály - műve is elhangzott Lang Rudolf előadásában. A versek fajsúlyos gondolatait Dávid Roland könnyűzenei betétekkel oldotta fel.

Fotó: Kósa Róbert

Hévízen a városháza dísztermében ünnepelték a magyar kultúra napját. A rendezvényen Kult-óra emberi hangra és hegedűre című műsorukkal Szemerédi Bernadett és Széplaky Géza színművészek léptek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!