Kultúra

2016.05.30. 19:27

A kultúra zászlóshajója

Pince - A néptánc, a népi ének és a hímzés – ez a három tevékenység volt a leghangsúlyosabb a pincei Zala György Művelődési Egyesület fennállásának 35 éve alatt.

Gyuricza Ferenc

Többek között erről is szó esett a művelődési egyesület hét végi jubileumi rendezvényén, ahol nemcsak a jelenleg működő csoportok – a néptáncosok egy virtuóz előadással, a hímzőszakkör tagjai pedig átfogó kiállítással – mutatkoztak be, de egy fotótárlat révén, illetve az egykori dalkör újbóli életre hívásával egy kis múltidézésre is vállalkoztak a szervezők. Az egyesület tevékenységét az elnöki pozíciót 27 éve folyamatosan betöltő Jáklin Magdolna, illetve a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Kepe Koczon Lili is méltatta.

A pincei Zala György Művelődési Egyesület 1981-ben, a település ifjúsági szervezete kezdeményezésére alakult. Az elsők között volt, aminek keretében a magyar tradíciókat is felvállaló néptáncegyüttes kezdett el működni a Muravidéken, ez pedig utat nyitott a többi csoport előtt. De hasonlóan fontos szerepet játszott a hagyományőrzésben a dalkör, illetve az említett hímzőszakkör is. Ugyan a három és fél évtized alatt egyes tevékenységek valamelyest alábbhagytak – így a dalkör jelenleg éppen nem működik, csak a jubileumi ünnepségre sikerült a volt tagok közül néhányat újra aktivizálni –, ám a művelődési egyesület így is a helyi kulturális és közösségi élet zászlóshajójaként működött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!