Kultúra

2014.05.13. 16:25

Katonai levéltári delegáció ismerkedett meg a zalai emlékekkel

Zalaegerszeg - A lengyel Központi Katonai Levéltárból érkezett kétfős küldöttség a megyei levéltárba kedden. A vendégek a II. világháború idején Zalában elhelyezett polgári és katonai menekültekről, illetve a róluk szóló levéltári dokumentumokról tájékozódtak.

Horváth A. Attila

Boguslaw Stachula ezredes, a lengyel intézmény, a Centralne Archiwum Wojskowe (CAW) igazgatóhelyettese és Wlodzimierz Kolacz őrnagy a budapesti Hadtörténelmi Levéltár küldöttségének korábbi varsói látogatását viszonozza a magyarországi vizittel. Programjukban a balatonboglári volt lengyel gimnázium (ma kultúrház), a karmacsi templom, valamint a sárvári múzeum és a lengyel sírokat is magában foglaló temető felkeresése szerepel tájékoztatta lapunkat Varga Endre történész. Karmacs temploma egyebek közt arról nevezetes, hogy a világháború idején itt menedékre lelt lengyel tisztek a településnek adományoztak egy képet a częstochowai Madonnáról; az alkotás a szentélyben látható.

A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárában Káli Csaba igazgatóhelyettes köszöntötte kedden délután a delegációt. Röviden szólt az intézmény működéséről, majd szemléltette a lengyel menekültekről 1940 és 1944 között keletkezett anyagokat, amelyek az egykori keszthelyi járási főszolgabíró iratai között találhatók. Bemutatta továbbá Lagzi István Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején című könyvét is, amely a Zalai Gyűjtemény 3. számaként jelent meg még 1975-ben. Az igazgatóhelyettes elmondta: a kiadvány bizonyítja, hogy már akkoriban is nagy jelentőséget tulajdonítottak Zala megyében a témának. Káli Csaba ugyancsak ismertette azt a néhai főispán által készített naplóbejegyzést, amely az 1944. december 6-ai zalabéri súlyos incidensről készült: a Hunyadi-páncélosok tagjai 3 lengyel katonát gyilkoltak meg a település közelében.

Vikár Tibor helytörténeti kutatásokkal foglalkozó történelemtanár szintén felelevenítette a nagy felháborodást kiváltó gyilkosságot, amelynek részleteibe más dokumentumok segítségével is bepillantást engedett, emellett saját gyűjtéséből mutatott be képeket, iratokat.

A lengyel vendégeket dr. Bonhardt Attila ezredes, a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatója, valamint dr. Számvéber Norbert őrnagy kísérte el, zalaegerszegi részről pedig Varga Endre történész, a téma elismert kutatója vett részt a látogatás szervezésében és lebonyolításában.

S hogy miként kerültek a lengyel menekültek Magyarországra? Miután 1939 szeptemberében, a második világháború nyitányaként Németország, majd a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot, a lengyelek két tűz közé kerültek és tömegesen távozni kényszerültek. Elsősorban Magyarországon és Romániában leltek menedékre, e két állam ugyanis befogadta őket. Hazánkba mintegy 200 ezren érkeztek a zömében katonai, kisebb számban polgári menekültek, akiket az országban szétszórva helyeztek el. Zala megyében tucatnyi településen rendezkedtek be, elsősorban Keszthely és Zalaszentgrót környékén.

A legtöbbjük 1943-ig, illetve kisebb részük 1944-ig tartózkodott Magyarországon, majd sokan kalandos úton távoztak, később pedig végigharcolták a háború különböző hadszíntereit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!