A (N)Ő című lelki utazás az Apáczai VMK alkalmi színpadán

2010 óta ismerjük a szóban forgó Bechdel-tesztet, ami azzal foglalkozik, hogy egy vizsgált filmben van-e két olyan nevesített nőnemű karakter, akik a férfiakon kívül másról is beszélnek egymással akár néhány szót is. Az eredmény sokszor valóban megdöbbentő.

A (N)Ő című darab - amelyet pénteken este telt ház mellett játszottak a megyeszékhelyi Apáczai VMK-ban - alapanyaga eleinte a hírneves Vagina monológok lett volna, amit a szerzőtől, Eve Enslertől kért kölcsön Győri-Nádai Réka, hogy színpadra írhassa. Az anyagiak miatt végül saját sztorit írt. Jól tette.

Ennyit a kötelező tananyagról. A hatás úgyis nagyobb. Beülünk egy alkalmi színházi térbe, s az első negyed órában a női nemi szerv megnevezésével bíbelődünk. Zavarban vagyunk? Fura módon, alig.

Mégis tőle függ minden? Kovács Sára, Győri Zoltán és Sipos Judit

Győri-Nádai Réka első rendezése bátor és aktuális. A 2016. június 2-án bemutatott darab, ha eddig nem derült volna ki, a "nőnek lenni, nőként élni" kérdéskörrel foglalkozik hol finomabb, hol keményebb formában.

A négy szereplő (köztük egyetlen férfiként és rezonőrként a rendezőnő férje, Győri Zoltán) a terminológiai hangütés, valamint a hazaérkező nőcis nők otthoni melegítőssé vetkezése után kislánykori ébredezés, öntudatra ébredés jeleivel indítja a nők történetét. Ismerős szituációk: ahogy a lányok az édesanyjukhoz viszonyulnak és fordítva, az önmagában több regényt és pszichológiai szakmunkát megtölt a bálványimádástól a rivalizáló irigységig és féltékenységig hömpölygő problémahalmaz. Ez is tabudöntögetés a javából, ami rámutat arra, milyen sokat rontunk legfontosabb emberi kapcsolatainkon, ha társadalmilag elvártan kötelező cukormázzal öntjük le.

A nyomvonal végig ez marad, bármibe fognak a nők, hamis sztereotípiák foglyai lesznek a (N)Ő felfogása szerint. Az ösztönös, a tudatos, a melegszívű, a rideg számító, az esetlen, a bombanő mind-mind titkolja legőszintébb pillanatait, mert úgy tanulta, nem kifizetődő kitárulkozni. Igaz, hogy olykor emiatt a darab egy-egy ponton váratlanul egysíkúvá válik, már érezzük, a következő élethelyzetet lejelző fejezetből sem jövünk ki jól.

Susanna: Győri-Nádai Réka, Kate: Kovács Sára és Claire: Sipos Judit Fotó: Arany Gábor

Nem biztos, hogy a darab által mutatott tükör tényleg mindig éles képet ad (például kétséges, hogy helytálló-e az a statisztikai adat, miszerint nálunk az évente 100 ezer nemi erőszak után csak egy esetben születik eljárás és ítélet), de a mégoly homályos üzenet, el nem varrt szál is elég izgalmas. A "mi legyek, ha nagy leszek" és az "úristen, hogy nézek ki" kezdeti és természetes alapdilemma mellett persze a pasik és a párválasztás uralja az estét, ebben az összefüggésben kicsit saját dugájába is dől, mivelhogy éppen azt szeretné sulykolni, nem minden a férfi. Vagy mégis?

A női univerzum története a szülésig vezeti nézőjét, ami e sorok írója akképp értékel, hogy az alkotók életkoruknál fogva ez idáig tudnak tapasztalatilag átélni fiatal női problémákat villantó élethelyzeteket. Szerényen jelentem, azután is van női élet, nem is akármilyen, hiszen a fele még hátravan. Megismerve Győri-Nádai Réka gondolkodását, biztosak lehetünk benne, ha odaér és lesz még színháza, akad mondandója az öregedő asszonyokról és a velük szemben álló társadalomról. Szerintem utóbbi nem sokat fog változni addig, Sajnos.

A történetben Palya Bea népszerű dalai és Szabó T. Anna versei is visszaköszönnek.

A szervezőket pedig, akik ezt, az errefelé merésznek minősülő darabot Zalaegerszegre hozták, köszönet és biztatás illeti.