A vers az élete - A 81 esztendős Schmidt István múlhatatlan érdemeket szerzett a dél-zalai és a muravidéki irodalmi életben

Immáron negyedszázada a muravidéki irodalmi élet egyik jelentős formálója is. Schmidt István Radnóti-díjas rendező szép, értékes életpályát tudhat maga mögött. Maga se hitte volna, hogy így alakul, amikor az ÁVH elvitte az érettségi vizsgáról.

Pista bácsi eredendően nem pedagógus. Önéletrajza „Tanulmányaim és képesítéseim" rubrikájában a következők szerepelnek: atlétaedző, színjátszó és irodalmi színpad rendező, könyvelő, víz- és csatornamű kezelő, építőipari kalkulátor és politológus. Mégis, valami hihetetlen érzékkel és érzékenységgel bánik gyermekkel és felnőttel egyaránt.

Schmidt István kedves tanítványának, Vugrinecz Kingának az ajándékával. Ezért, a tanítványok szeretetéért csinálja még mindig. Fotó: Szakony Attila

- Imádom csinálni. Furcsa is lenne, ha nem így volna, hiszen érzem a szeretetet, ami a növendékeim irányából árad felém és ez szinte megfiatalít - bocsátotta előre a 81 esztendős Schmidt István, aki nemrég szívműtéten esett át. Közben kis fadobozkát vett elő vászontáskájából, melyben egy kislány gravírozott arcképe látható és egy mondat: „A szeretet zöld, örökzöld." - Kedves kiskanizsai versmondómtól, Vugrinecz Kingától kaptam, aki most, sajnos Győrbe költözött a családjával. Olyan jólesett, amikor mondta az anyukájának, hogy ő mással nem hajlandó dolgozni, csak a Pista bácsival, s ha nem lehet, akkor inkább abbahagyja a versmondást... Életem másik legszebb ajándéka volt, amikor a 80. születésnapomon a szlovéniai tanítványaim felköszöntöttek egy titokban szervezett ünnepségen. Rengetegen eljöttek rá Szlovénia több településéről, Ljubljanából, Mariborból is és még Isten tudja, honnét.

A kanizsai versmondás doyenjének rendhagyóan indult az élete.

- 1953. május 16-án az írásbeli érettségiről vitt el az Államvédelmi Hatóság - hallottuk tőle. - Hogy miért, azt máig nem tudom, de akkoriban nem kellett hozzá sok minden. A hivatalos indoklás szerint a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés volt a vád. Szeptember 10-én 4 évre ítéltek. Eredetileg orvosnak készültem, még egy középfokú elsősegélynyújtó tanfolyamot is elvégeztem miatta. Mivel jó sportoló voltam, egészségügyi tiszti iskolára mehettem volna, meg is jött a behívó, de akkor már a sötétben csücsültem. Először 4 évre ítéltek, majd később a legfelsőbb bíróság két évre változtatta az ítéletet. Sikerült elérnem, hogy a várpalotai szénbányában dolgozhattam, ahol havonta a 100 százalék fölötti teljesítmény minden 2 százaléka után egy napot elengedtek a büntetésből, amit így tudtam 156 nappal csökkenteni. A bányában a szállításnál voltam, csilléket továbbítottam. Amikor a rabtáborba kerültem, 8-900-an voltunk, amikor eljöttem onnét, már 1200 körül járt a létszám. Több ilyen tábor is működött szerte az országban, csak az emberek nem nagyon tudtak róluk. Egy barakk 4 szobából állt szobánként ötvenen, hatvanan laktunk.

Schmidt István azt mondja: nehéz hónapok voltak ezek, hiszen sok reményt nem fűzött hozzá, hogy élve kerül ki a táborból. Akiket ugyanis az övéhez hasonló cselekményekkel vittek el, azokat a másod-harmadrendű vádlottig kivégezték.

A Jóisten azonban mást akart - igaz, a szabadulás után nem volt könnyű a boldogulás, sehova nem akarták felvenni. Nos, hát ezért olyan változatos Pista bácsi önéletrajza...

- Nyilván, ez az időszak nem múlt el nyomtalanul az életemben, de azt azért mégsem mondanám, hogy erősen meghatározta azt. Inkább édesapám erős konzervativizmusa, a tőle kapott nevelés, ami rendkívüli mértékben volt magyaros, annak ellenére, hogy az őseink németek voltak, Koblenz környékéről települtek be Hosszúvölgyre. Apámat kétszer is megválasztották községi bírónak (ma úgy mondanánk, polgármesternek) a háborús időkben, így aztán a közélet lényegében az otthonunkban zajlott. Engem nagyon megrázott, amikor bejöttek az oroszok és megszállták a hazámat. A tanító bácsi megtanította nekünk, hogy a Himnusz közben magyar ember feszes vigyázzban, büszkén felemelt fejjel áll. Én akkor elhatároztam, hogy amíg az országot megszállva tartják az oroszok, addig leszegett fejjel fogok állni mindig, valahányszor megszólal nemzeti imádságunk. Ehhez aztán végig tartottam is magam.

Adódik a kérdés, hogy mi volt előbb: a közösségi szerepvállalás (Pista bácsi az MDF alapítója, helyi csoportjának elnöke, illetve a Magyar Páneurópa Unió helyi alapítója, elnöke volt), vagy az irodalom?

- Mindkettő egyszerre jött az életembe, észrevétlenül. Tudtam, hogy valamikor édesapám is tagja volt a színjátszókörnek, én pedig 12 évesen szerepeltem egy kis mesejátékban, még piarista kisdiákként - mondta Pista bácsi. - Az akkor szerzett élmény végigkísért, mígnem 1956 nyarán olvastam az újságban, hogy a városi művelődési házban megalakultak a színjátszó csoportok. Azonnal jelentkeztem színjátszónak. 1961-ben saját irodalmi színpadot alapítottam és annak több éven át voltam a rendezője. A csoport máig az országos és Kárpát-medencei élvonalban jeleskedik szerepléseivel, tagjai nívósabbnál nívósabb versmondóversenyeken értek el dobogós helyezéseket.

A Radnóti-díjas rendező életének fontos szelete a szlovéniai magyarság körében végzett munkája. Két évtizede a muravidéki versmondó stúdió szakmai vezetője, a kétnyelvű iskolák versmondóinak segítője, a kezdeti időszakban pedig a lendvai-hosszúfalui színjátszócsoport rendezőjeként is tevékenykedett.

- Közel negyedszázada járok ki Szlovéniába és akikkel akkor elkezdtem dolgozni, azok ma már újságírók, pedagógusok - árulta el. - Azt roppant fontosnak tartom, mert én is azt vallom, hogy nyelvében él a nemzet: amíg a határainkon túl élő magyarok az anyanyelvükön tudnak beszélni, amíg szeretik azt és büszkék rá, addig fog létezni a magyarság is. Én ezt biztosan tudom, a saját családom példájából. Mert hiszen lám, az őseim elhagyták a német nyelvet és mára teljesen asszimilálódtunk.

Pista bácsi életében először - és mint mondta, utoljára is - elvállalt egy filmszerepet.

- A film Szlovéniában készül és Kulcsár György legendás hírű és rendkívüli műveltségű alsólendvai  prédikátor, lutheránus lelkész életét mutatja majd be. Kulcsár az evangélikus egyház jelentős alakja, Bánffy Miklós udvari papja volt, életművét a szlovén televízió magyar adása idézi meg. Októberre tervezik a bemutatót, a filmben én az öreg krónikás szerepét vállaltam el. Talán Nagykanizsára is eljut majd...