A zalai népdaloktól a Nabuccóig

A minap ünnepelték megalakulásuk 15. évfordulóját, ami kiváló alkalom volt arra, hogy bemutassák tudásuk színe-javát barátaiknak. Őszinte egyszerűségével jól állt nekik a népdal, emelkedettségével a Nabucco Rabszolgák kórusa, illett a hangjukhoz Mozart lírai műve, a Vágyódás a tavasz után.

S mintha Bródy direkt a zalaegerszegi Vadrózsák számára írta volna a "Ha én rózsa volnék" című ikonikus dalát. Mert a 10 ember nem pusztán egy dalkört alkot, hanem egy befogadó, hűséges baráti társaságot is.

- Ősidők óta június első vasárnapján tartottuk az építők napi ünnepséget, ami rendre szórakozással, evéssel, ivással, nótázással zárult - idézte a múltat Friss Zoltánné, a dalkör ötletgazdája és alapító tagja.

- Ilyen alkalmakkor többször is eszünkbe jutott: tán alakíthatnánk egy dalárdát is. Idestova tizenhat éve, látván, hogy sorra álltak össze a népdalkörök, úgy találtuk, ez nekünk is menne és döntöttünk: szervezett keretek között is dalolunk. Kerestünk magunknak vezetőt, és Némethy Csilla személyében megtaláltuk a számunkra legjobbat.

Az Építők Vadrózsa Dalköre szeretné minél szélesebb körben bemutatni tudását. A képen (b-j) Koltai Miklósné, Fercsel Sándorné, Némethné Némethy Csilla, Horváth Imre, Friss Zoltánné, Vörös Zoltánné, Domján Miklósné, Takács Antal, Németh Péter, a létra tetején pedig Büki József   Fotó: Fincza Zsuzsa

- Mert amilyen fiatal, olyan következetes és szigorú, kihozza belőlünk a maximumot - helyeselt Büki József, aki a megalakulása után három évvel csatlakozott a dalkörköz.

- Elneveztük "szemmel verőnek", mert amikor nem voltunk olyan fegyelmezettek, mint szerette volna, esetleg elkalandozott a gondolatunk, a figyelmünk, akkor úgy nézett ránk, mint egy boszorkány.

Egy fiatal, aranyos kis boszorkány, akinek egy pillantása elég volt ahhoz, hogy megregulázza a nála jóval idősebbekből álló társaságot. Nem haragudott a jelzőért, mert tudta, hogy szeretetből mondjuk. De nem szidott minket, ha tévesztettünk, ha hibáztunk. Volt egy trükkje: soha nem bántotta azt, aki tévesztett, direkt nem is nézett rá, hogy ne kelljen pironkodnia, csak azt mondta, még gyakoroljuk, még ismételjük. Olyankor biztatott bennünket a szemével: jók vagyunk, megy ez nekünk...

- 2001-ben keresett meg Friss Zoltáné azzal, hogy a Móricz Művelődési Házban alakítanának egy dalárdát - tette hozzá Némethné Némethy Csilla, a Vadrózsák művészeti vezetője, aki ma már két kicsi leányka édesanyja. - 2000-ben végeztem a főiskolán és volt gimnáziumi tanárom, Perlakiné Vigh Vali ajánlott nekik.

- Nem volt nehéz a jóval idősebb embereket tanítani?

- Kicsit aggódtam, hogyan fogom elérni, hogy úgy énekeljenek, ahogy én szeretném. De nagyon könnyű volt, ritka az ilyen befogadó társaság. Valósággal itták minden szavamat, amit kértem teljesítették, úgy énekeltek, ahogyan szerettem volna. Zalai népdalokkal kezdtünk, mert az már benne volt a fülükben.

Amúgy nekem az volt az egyszerűbb, amikor nem ismerték a dalt, mert sokkal könnyebb újat tanítani, mint egy rossz beidegződést kitörölni. Kellett egy kis idő, mire belerázódtunk. Két év múlva, 2003-ban még csak bronz érmet szereztünk, de 2006-tól jött az aranyáradat, s 2012-ben már a második Aranypáva-díjat is megszereztük.

- Jó hangi adottságokkal rendelkezik a társaság...

- Amihez kellett a sok év gyakorlás - egészítette ki a dicséretet Csilla. - Az elején ők sem gondolták, hogy idáig eljutnak. Nemrég elővettük a régi dalcsokrokat, csak csodálkoztak, mennyit fejlődtek. Volt, hogy feljebb kellett vinnem egy hanggal a dal egészét, mert már mély volt a társaságnak. A sokéves gyakorlásnak, a trenírozásnak köszönhetően mindenkinek fejlődik a hangszála. Sok munka, kitartás és gyakorlás kellett hozzá.

A Építők Vadrózsa Dalkörnek jelenleg 10 tagja van, voltak 15-en is, volt aki kiöregedett, akadt aki elment, s olyan is, aki aztán visszajött.

- Általános iskolás koromban is jártam énekkarba, Friss Zoltánné a megalakuláskor hívott a dalkörbe, de aztán bizonyos okok miatt abbahagytam. Néhány hónapja tértem vissza, s nagy örömmel láttam, hogy milyen jó a társaság és milyen sokat fejlődött - így Horváth Imre, akit a "nagy visszatérőként" emlegetett a társaság.

- Az is jó a dalkörünkben, hogy mindenkinek lehet ötlete - szögezte le Büki József. - A Nabuccót például én javasoltam. Csilla vevő volt rá, a többiek tartottak tőle, de nem hurrogtak le, s a harmadik próba után megbarátkoztak vele, most ez a legszebb dalunk.

- Egyszerűen jó hatással van a lelkünkre az éneklés - magyarázta Vörös Zoltánné, a Deák-iskola nyugdíjas tanára, aki versmondásban is jeleskedik. - Mikor próbáról hazafelé megyek, még dúdolgatok magamban, néha ki is hallatszik.

- Akkor lettem özvegy, amikor a dalkör alakult. Bevettek maguk közé, segítettek átvészelni a nehéz időszakot - jegyezte meg Koltai Miklósné.

- Nekem is abban az évben halt meg a férjem, én is sokat köszönhetek a társaság támogatásának. Nem csoda, hogy a barátaim is közülük kerültek ki, s akikkel a próbákon kívül is összejárunk - fűzte hozzá Domján Miklósné.

Fercsel Sándorné négy éve csatlakozott a csapathoz. Hamar Vadrózsává avatták...

A vágyuk? Hogy több fellépési lehetőséghez jussanak, hogy énekükkel örömet szerezhessenek másoknak.