Kultúra

2016.02.10. 17:46

A zalai származású Farkas Balázs író először lépett a hazai olvasóközönség elé

Zalaegerszeg -Farkas Balázs Móricz-ösztöndíjas író Zalaegerszegen végezte középiskolai tanulmányait, a Pannon Tükörben kezdett publikálni, négy éve megnyerte FISZ kéziratpályázatát. A Nyolcasok nyomasztó és humoros, pontosan tervezett regény, írták első kötetéről az elemzők.

Arany Horváth Zsuzsa

Farkas Balázs a múlt hét végén a megyeszékhely vendége volt az Apáczai Művelődési Házban. Ezután kérdeztük a Péntek Imre József Attila-díjas költő vezette író-olvasó találkozón szerzett élményekről.

- Lassan öt éve Budapesten élek, Péntek Imrét az érdekelte elsősorban, hogy ebben az időszakban hogyan alakult az irodalmi karrierem - tájékoztatott a fiatal alkotó. - Leginkább az íróvá válással és az íróság mibenlétével kapcsolatos kérdéseket kaptam a közönségtől, inspirációkról, pályázatokról, publikációs lehetőségekről beszélgettünk.

- Milyen érzés idehaza „fellépni”, kedveli-e ezt a műfajt, szeret-e a műveiről, munkájáról nyílt színen beszélni?

- Először álltam nyilvánosság elé Zala megyében, otthonos érzés volt. Kimondottan nem szeretek beszélni, jobb, ha az írásaim beszélnek helyettem, de ez inkább csak személyiségvonásom, mint krédóm. Időnként érdemes az olvasókkal személyesen találkozni, ez emberi és szakmai szempontból is helyre tesz, de alapvetően olyan típus vagyok, akit a társaság és a figyelem nagyon hamar kimerít, ezért ritkán szerepelek, nem keresem az efféle lehetőségeket, de ha tehetem, elfogadom a megkereséseket.

Péntek Imre költő, lapszerkesztő beszélgetett Farkas Balázssal

- Milyen „életet” él a 2013-ban megjelent Nyolcasok?

- Annak ellenére, hogy nem került nagyobb könyvesboltokba, az első nyomás egy év alatt elfogyott, utánnyomásra volt szükség, a kritikák általában pozitívak. Egyelőre viszont csak egy szűk réteghez jutott el a könyv (a FISZ-től és az Írók Boltjából lehet beszerezni).

- Készül új munka, számíthatunk közeli megjelenésre?

- Több is készül, a kiadó szerint megjelenhet egy novelláskötet, de más anyaggal is kész vagyok.

- Mesterek, példaképek?

- Igyekszem a legjobb és legrosszabb íróktól is tanulni valamit, amit csak tudok elolvasok, és igyekszem minden könyvben, élethelyzetben inspirációt találni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!