Kultúra

2017.06.26. 16:48

Ahol négyzetes a lyuk - dunántúli hímzőtábor Gébárton

ZALAEGERSZEG - Lakásunk és viseletünk hímzéssel való díszítése szinte egyidős az emberiséggel, van tehát megóvni való hagyomány, kincs bőven.

Magyar Hajnalka

E napokban is ezen fáradozik 17 hölgy a Gébárti Kézművesek Házában, ahol a Hagyományok Háza által akkreditált 60 órás képzés foglalkozásai zajlanak dr. Illés Károlyné Ani, a Népművészet Mestere szakmai irányításával.

A tábor vizsgával zárul, a Dunántúlról, illetve Szlovéniából érkezett hölgyek tanúsítványt kapnak az EMMI által támogatott tehetségprogram keretében szervezett képzés elvégzéséről. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége az ország két legjobb egyesületét, a békésit és a zalait bízta meg az alföldi, illetve a dunántúli tábor szervezésével.

- Három évvel ezelőtt indult el az ország 52 településén, zömében kis falvakban az Újra öltünk, örökítünk szakköri mozgalom, hogy friss lendületet adjon a hímzőkörök munkájának, s a falvak közösségi életének - vázolja az előzményeket a békéscsabai dr. Illés Károlyné. - Most a megkezdett munkát folytatjuk, hiszen az érintett településekről kerültek ki a békéscsabai, illetve az egerszegi tábor résztvevői.

Domján Zuzsanna (jobbról) és dr Illés Károlyné a piros gyapjúfonállal hímzett hetési kötény motívumait mutatja a tábor három résztvevőjének. Balról: Németh Sándorné (Balatonkenese), Horváthné Velegi Katalin (Balatonalmádi) és Kovács Andrea (Gelse) Fotó: Pezzetta Umberto

A tematikában 7 tájegység hímzéskincse szerepel, egyebek mellett a palóc, a sárközi, a széki. Nem maradhat ki a matyó sem, lobogós ingujj a feladat, ezen tanulható meg ugyanis a borsólyuk hímzése. Az igazi kuriózum azonban a zalai fehérhímzés, amely a csak e tájon használatos négyzetes lyuk elkészítésének fortélyaiba is beavatást kínál. Az anyag- és színhasználat mellett vagy tízféle öltéstechnika sajátítható el, s a kész hímzés tálalása is téma.

- Hiába szép egy kézimunka öltéstechnikailag, ha az adjusztálása nem hibátlan - vet fel egy általános problémát dr. Illés Károlyné. - Itt most azt is megtanítjuk, hogy az előnyomás maradványait az ecetes víz tünteti el, a hímzések mosásához pedig házi szappant kell használni, mert az nem oldja a színeket. Fontos, hogy törölközőbe csomagolva centrifugáljuk, majd vízszintes felületen, vászonlepedőn, finoman formára húzogatva szárítsuk. Félnedvesen, puha pléden, a visszájáról vasaljuk. Ha slingelt a széle, csak ezután vágjuk körbe, így nem lesz rojtos.

- Reggel 9-től este 8-ig tart a munka, mindenki igyekszik élni a lehetőséggel, s minél több tudást és tapasztalatot magába szívni - kapcsolódik Domján Zsuzsanna Népi Iparművész, aki a zalai egyesület színeiben segíti a táborvezető munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!