Akiknek paprika van a vérében

Így fogalmazott lapunknak az operetténekes Pohly Boglárka, aki partnerével, Takács Rolanddal közösen varázsolt vidám hangulatot a napokban a zalalövői Salla Művelődési Központ falai közé. A két előadóművész az önkormányzat újévköszöntő estjén lépett fel, hogy ismert musicaldalokkal és közkedvelt operettslágerekkel szórakoztassa közönségét.

- Hiába temetik folyamatosan az operettet, a magyar ember mulatni akar, s erre ez a legjobb recept - magyarázta az énekesnő. - Akárhova megyünk fellépni, mindenhol azt látjuk, hogy az idősebb korosztály mellett bizony a fiatalok is ott ülnek a nézőtéren, s énekelik is a slágereket. Egy Délibábos Hortobágyont, egy Szép város Kolozsvárt, vagy egy Hajmási Pétert gyakorlatilag mindenki ismer. Az persze lehetséges, hogy egyre inkább rétegműfaj lesz az operett, de valljuk be őszintén, a drámai színház vagy az opera is ugyanúgy rétegműfaj. Shakespeare műveit sem szeretheti mindenki, miért éppen az operett lenne más...

Takács Roland és Pohly Boglárka a zalalövői Salla Művelődési Központban tartott újévköszöntőn Fotó: Gyuricza Ferenc

- A fiatalok részéről kicsit talán ciki bevallani, ha imádják az operettet - tette hozzá Roland. - Ennek ellenére egy Csárdáskirálynővel, egy Mágnás Miskával vagy a Cigánybáróval bármikor be lehet az embereket csábítani a színházakba. Az operettek folyamatosan telt házzal mennek.

Roland szólt arról is, hogy operettet énekelni ugyanolyan nehéz technikailag, mint operát. A műfaj mégsem volt képes az egykori Monarchia területén kívül népszerűvé válni. Az énekes azt mondja: ennek genetikai okai lehetnek, a többi nemzetből hiányzik az a temperamentum, ami megvan a magyarokban.

- Paprika ist das Blut, azaz paprika van a vérében, mondják ránk a németek - egészítette ki Boglárka. - Van is ebben igazság, most is játszom külföldi színészekkel egy darabban, de közel sincs bennük annyi kraft, mint a hazai kollégákban.

A két énekes beszélt arról is, hogy az operett virágkora a XIX. század végétől a XX. század derekáig tartott. Bár azóta is próbálkoztak a műfajjal - talán Csemer Géza és Szakcsi Lakatos Béla 1996-ban született Dobostorta című műve tekinthető az utolsó operettnek -, de azok rendre megbuktak. Emiatt aztán továbbra is a klasszikus darabokat tartják a színházak repertoáron.

- Volt olyan időszak, amikor a kultúrpolitika tudatosan el akarta sorvasztani az operettet - jelentette ki Roland. - A Rákosi-korszakban kiadták a szerzőknek: írják át a darabokat úgy, hogy az megfelelő legyen a rendszernek. Erre az egyik legjobb példa a Mágnás Miska, mely kicsúfolja a grófi réteget. Persze így is siker lett belőle, a zene és a nagyszerű színészi gárda miatt az emberek imádták. Egy operett azonban a szórakoztató jellege miatt nem lehetne más, mint egy felnőtteknek szóló mese. A rossz nyerje el a büntetését, a jó pedig a méltó jutalmát.

Pohly Boglárka érdeklődésünkre azt is elmondta: pályafutása kezdetén számára nem az operett volt az elsődleges cél, prózai színésznek készült, eleinte így is indult a karrierje. Debrecenben gyermekszínészként rengeteg darabban játszott, majd úgy döntött, beiratkozik egy énektanárhoz.

- Ez volt az a pillanat, ami eldöntötte a sorsomat - folytatta. - A tanárom operaénekes lévén engem is a komolyzene felé akart terelni, de alig két perc elegendő volt ahhoz, hogy rámolvassa: szubrett leszek. Akkor még nem is tudtam, hogy mit jelent ez, csak annyit fogtam fel belőle, hogy a tanárom szerint egyszer én leszek majd Oszvald Marika utóda. Aztán ahogy egyre inkább megismertette velem az operettirodalmat, én is mind jobban beleszerelmesedtem a műfajba. Aztán, ahogy 18 évesen kikerültem az iskolapadból, rögtön az Operettszínházban találtam magam, és fél év múlva már főszerepet próbálhattam. Nem volt időm sem jobbra, sem balra nézni, olyan dolgok történtek velem, amiket még megálmodni sem volt lehetőségem. Emiatt aztán azt szoktam mondani: nem én választottam az operettet, az választott magának engem. Így lett az operett az én jó értelemben vett keresztem. Szívesen vállalom ezt a terhet, hiszen itt lehet énekelni, táncolni, s van benne próza is.

Roland egészen más pályát futott be, őt tizenévesen a Víg özvegy című operett fertőzte meg, amit az Operettszínház előadásában látott. Kezdetben musicalekben kapott szerepeket, ám tudatosan váltott. Egy nagyon bölcs asszonytól hallotta, hogy a musicalből igencsak hamar ki lehet öregedni, ezt pedig nem akarta megvárni. Ha esetleg szentimentalizmusra vágyik az operett temperamentuma mellett, akkor a kedvence, Máté Péter dalaival lép színpadra.