Kultúra

2017.06.16. 16:31

Angyalok és Csavargók - Művészet az utcán is

A Belvárosi Múzeum előtti utca szabadtéri alkotóműhellyé vált pénteken, hiszen közös festésre invitált mindenkit a szervező művelődési intézmény az Angyalok és Csavargók az idei művésztelep idején.

Keszey Ágnes

Nem csak itt és ekkor ismerkedhettek a sétálók a művészekkel és az alkotás folyamatával, hiszen a jövő hét csütörtökig tartó Angyalok és Csavargók művészeti napok résztvevői a Festetics téren és Egregyen is festenek. Az eddig elkészült képekből tárlat is nyílt.

A művésztelep néhány alkotója: Stefan Gnandt (balra) vele szemben (jobb oldalon) elöl Kerekes Elek, mellette Tarasz Tabaca , hátul pedig az alkotómunkába bekapcsolódott érdeklődő kislány, a grazi Lilli Badegruber

- Második alkalommal rendezzük meg Nagy Jenő galériatulajdonossal az Angyalok és Csavargók nemzetközi művésztelepet, melyre idén négy országból  tíz alkotó látogatott el. A  cím, melyet követhetnek:   Bor, mámor, Hévíz - mondta  a néhány óráig látható Bepillantás című tárlat  megnyitóján Hermann Katalin, a művelődési központ igazgatója.

Nagy Jenő és Hermann Katalin a Bepillantás című tárlat megnyitóján a Belvárosi Múzeumban

Pénteken közös alkotásra is hívták a járókelőket. Az   utcai workshopon készült miniatűr művekből és az e hét hétfőn kezdődött  művésztelepen született festményekből  a könyvtárban nyílik majd  zárókiállítás csütörtökön. Jövő héten az Angyalok és Csavargók összművészeti fesztiválon  filmművészeti szimpóziumra,  múzeumi éjszakára  és utcazene fesztiválra  is várják a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!