Kultúra

2017.06.11. 19:10

Az élet játék, esélyekkel - A Zrínyi-gimnázium Szépirodalmi Műhelye új darabot mutatott be

Akit egy életre fogva tart Shakespeare, nagy formátumú játszótársakra találhat szerte a nagyvilágban, akár Egerszegen is.

Arany Horváth Zsuzsa

Bajnóczy Zoltán tanári ars poetica-ját izgalmas irodalmi-színművészeti akciókon keresztül nemcsak a diákjai, de az érdeklődő zalai közönség is megismerheti. A tanár úr 11 éve vezeti a Zrínyi-gimnázium Szépirodalmi Műhelyét, amely mintha mindvégig Shakespeare segítségével értelmezné a világot, főleg a diákok számára.

Színház a színházban. A társulat: László Marcell, Bicsák Réka, Léber Lilien, Gál Flórián, Kristó Boróka, Bakó Bálint, Nyári Marcell,
Trömböczky Julianna, Szabó Melitta és Nagy Barnabás Fotó: Pezzetta Umberto

Ezúttal Tom Stoppardot (1937-) választotta tettestársul a zrínyisek színjátszógárdája. A Rosencrantz és Guildenstern halott című abszurd mű 1966-ban íródott, amelyet szinte mindig játszanak valahol a világ színpadain, s szerzője maga készítette a filmváltozatot. A színmű a Hamlet két mellékszereplőjét választja főhősül, hogy elmondhassa, a kisembert is érdekli az élet értelme, csak sajna ritkán találja meg. Ettől még sokat beszél róla, ahogy a két pikareszk alak is teszi, méghozzá remek párbeszédek vagy monológok formájában. A gimnazisták egy évig dolgoztak az egyvégtében játszott 120 perces színdarabon. A darabfelfogás és a megvalósítás kidolgozottsága roppant alapos, a nézőnek egyszer se jut eszébe az órára nézni.

Hamlet kérdésével Guildenstern (László Marcell) és a sírásók

Egy kis vonatkozás: Ruby Cohn amerikai irodalomtudós a stoppardi eszközökről: Stoppard 17 éves korában abbahagyta tanulmányait, mégis ő a legélesebb egyetemi elme. Darabjai sziporkáznak a szójátékoktól, a szokatlan szóösszetételektől, logikai érvelésektől, szándékosan torzított idézetektől. Parodizál tudományos székfoglalókat, sporttudósításokat, rádióhíreket, színházkritikákat, detektívtörténeteket és esztétikai problémákat. A klasszikusok és a közismert személyiségek a kedvelt célpontjai

Ehhez nő fel a zalaegerszegi fiatalok önfeledt csapata. Uralják a darab minden szegletét, odaadóan komédiáznak, hogy közben a humor alatt megmutassák a mélységet, a szöveg végtelen variációs eshetőségű rétegzettségét. A játékuk precíz, a mozdulatok, gesztusok, szóbárbajok kidolgozottak, mégis érződik, a diákok maguk is kitűnően szórakoznak, miközben szórakoztatnak. Némelyik jelenet fölér egy színművészetis kurzussal, ahol a test és a szellem a rendezői szándék közvetítésének maximális szolgálatába áll. A darab amúgy Bajnóczy Zoltán szerint is jó lehetőséget kínál a klasszikus irodalmi műveltség összezavarására és arra is, hogy az ismert toposzok új színt kapjanak. A közös misszió világosnak tűnik: új módszerekkel tálaltatik az uncsi kötelező. A színház a színházban forma révén pedig közben bejárjuk a folytonos úton levés, a hírvivői átok, a félelem, a szerencse, a cselszövés stációit.

Minden kérdés kétszer. Rosencrantz (Nagy Barnabás)

Nem igazán kell és lehet kiemelni egy-egy figurát, hacsak nem a két címszereplőt. László Marcell és Nagy Barnabás jelenléte játék és filozófia egyszerre, ideális temperáltsággal, időérzékkel. Balázs Regina őrült lánya, Bakó Bálint Hamletje, Szabó Melitta társulatvezetője duplafenekűen komoly vállalás, Gál Flóriánnak, Trömböczy Juliannának, Bicsák Rékának, Nyári Marcellnek, Léber Liliennek, Kristó Borókának több jut a könnyed esetlegességből, bár olykor ez utóbbival nehezebb élni.

A térszervezés (félkörben ülünk a porond, a hajó, a színpad, a trónterem, a kivégzőhely körül), a jelmez- és eszközhasználat a korabeliség árnyalt illúziója mellett főképp az iróniát hangsúlyozza. Aki ebben a darabban játszik, nemcsak a világirodalmat érti, hanem saját tépelődéseit is. És kikacaghatja a komolykodó görcsöléseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!