Balatoni Íróhét Keszthelyen

2012. szeptember 05., 16:10 szerző: Szabó Judit
Keszthely - Megnyitották szerdán a Balatoni Íróhét rendezvénysorozatát, amelyen tizenegy fiatal magyarországi és határon túli író, költő, műfordító és kritikus mutatkozik be a közönségnek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']:
G->reklam_mentes: 0

A Balaton Íróhetet 1932-ben szervezték meg először. A rangos irodalmi esemény több helyszínen zajlott - Keszthely és Hévíz is a vendéglátók közé tartozott -, közel negyven résztvevője között pedig ott volt József Attila, Tersánszky Józsi Jenő és Tamási Áron. Ötven évvel később, 1982-ben Keszthelyen jubileumi üléssel emlékeztek a találkozóra. Ez alkalommal Bertók László, Csorba Győző, Móricz Virág, Gazdag Erzsi, Csurka István és Péntek Imre is meghívottja volt a programban szereplő szakmai tanácskozásoknak, felolvasásoknak és baráti eszmecseréknek.

Cséby Géza az 1932-es nevezetes írótalálkozó művelődési központbeli emléktáblája előtt. Fotó: Szabó Judit

Keszthely önkormányzata, a Goldmark Károly Művelődési Központ és az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány elhatározta, hogy az 1932-es esemény nyolcvanadik évfordulóján feleleveníti a hagyományt és megszervezi a harmadik Balatoni Íróhetet. A szerdán kezdődött programra tizenegy negyven évnél fiatalabb irodalmárt hívtak. A keszthelyi születésű Szálinger Balázs és Urfi Péter mellett Bajtai András, Cserna-Szabó András, Deres Kornélia, Fehér Renátó, Király Zoltán, Krusovszky Dénes, László Noémi, Muszka Sándor és Nagy Koppány Zsolt mutatkozik be a kortárs irodalom iránt érdeklődőknek utcai felolvasó délutánokon, esti irodalmi túrákon, középiskolai rendhagyó irodalom órákon.

Az íróhetet szerdán Ruzsics Ferenc polgármester és Csótár András, az alapítvány elnöke nyitotta meg, majd az 1982-es találkozó megszervezésében kulcsszerepet vállalt Cséby Géza író, költő, műfordító és irodalomkutató, a Goldmark Művelődési Központ korábbi igazgatója tartott előadást a balatoni íróhetek történetéről. Az első rendezvény emlékét márványtábla is őrzi a művelődési központban.

Szabó Judit

2012. szeptember 05., 16:10 szerző: Szabó Judit

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...