Kultúra

2016.08.22. 09:29

Bereczki Zoltán: Illendő legalább évente megújulni

Végéhez közeledik a nyári esték zenés programsorozat. Az elmúlt hét végén Berecki Zoltán énekes-színész lépett színpadra kedvenc dalaival a helyi Kerka Táncegyüttes és a Nefelejcs Dalkör előadását követően.

Korosa Titanilla

A  művésszel fellépése előtt beszélgettünk többek között az Egyesület Államokban tett látogatásáról és a műfajok közti sétákról.

- A keleti és a nyugati parton is jártam – mondta Berecki Zoltán. - Nyaralásnak mondható kirándulás volt, amibe belehelyeztünk pár fellépést kinti magyar házakban. Jártam New Yorkban, Miaimiban, aztán átrepültünk a nyugati oldalra, Los Angelesbe, Las Vegasba és San Franciscóba is elmentünk. Meghatározó élmény egy ilyen út, főleg az én generációmnak, akik csupa amerikai márkákon nőttünk fel, gyűjtöttük a kólás dobozt és az első farmerunk is amerikai volt, illetve a zenéket és a filmeket is onnan próbáltuk beszerezni. Szóval minden ami gyerekkorunkban még legenda volt, az ott van, úgy ez kicsit időutazásnak is beillett.

 

Bereczki Zoltán Fotó: Kósa Róbert

Berecki Zoltánt elsősorban énekesként ismerik, sokak kedvence lett a Rómeó és Júlia musical által, de színészként és producerként is tevékenykedik, kitörve a megszokott szerepköréből.

- Három éve nem játszottam már musicalben, mióta eljöttem a Budapest Színháztól. Ez egy elhatározás volt, azóta is sok szereppel megkerestek. Lehet, hogy a közeljövőben teszek kivételt, de inkább a próza került előtérbe, mint a zenés színjáték. Szétválasztottam ezt a két dolgot, a zene esetében a pop műfajánál meghúzom a határt, a színházat pedig prózai darabokra cseréltem. Már három éve több ilyen darabban is kipróbáltam magam, úgy érzem sikerrel. Persze nem akarom megtagadni azt a sok évet, amit a musical műfajban töltöttem. Ez egy körforgás már, hol egyik, hol másik kerül előre. Örülök, hogy Magyarországon olyan művészi lehetőségek vannak, hogy nem kell egy szűk irányra koncentrálni a karrierünk során, hanem kipróbálhatja magát az ember picit lazábban, sétálgathat a műfajok között.

Berecki Zoltán arról is beszélt, Illúzió című koncertprogramjukat még idén nyáron játsszák, aztán ősztől lecserélik a műsort, hiszen – mint mondta – illendő legalább évente megújulni, de hogy milyen is lesz az új előadás, azt még nem árulta el. A színházi közönség pedig a Pillanatfelvétel című darabban láthatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!