Kultúra

2016.09.26. 14:02

Bibliotéka: Újfajta eszközökkel szólítják meg az olvasókat

Nagykanizsa – A közfoglalkoztatási programok nagy dilemmája, hogyan lehet valódi értékteremtő munkával megbízni azokat az embereket, akik ebbe a tragikus élethelyzetbe kerülnek.

Horváth-Balogh Attila

Erre próbál megoldást találni évek óta Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. Különösen érdekessé teszik a témát a közérdekű és diákmunkára jelentkezők, hiszen esetükben nyilván, nem a lapátolás és fűnyírás a domináns tevékenység.

– Először arra gondoltam, legyen az a cél, hogy minél többet tanuljanak a könyvtárban a közérdekű és diákmunkára jelentkezők, használják az intézményt, ismerjék meg a működését, hogy aztán minél többeknek ajánlhassák a bibliotékát, mint az életük segítőjét – bocsátotta előre Czupi Gyula. – Sokan lettek így a munkatársaink, akik otthonosan érzik azóta is nálunk magukat, bár korábban nem tudták elképzelni, hogy a könyvtár számukra is hasznos és fontos hellyé válhat.Az igazgató hozzátette: ennek eredményeként sokan és sokáig vettek részt digitalizálási munkákban, üvegfestő közmunkások ajándéktárgyakat, a hegeszteni tudók pedig paravánokat készítettek. Idén nyáron azonban több más lehetőség adódott.

Fási Barnabás, Czupi Gyula, Gudlin Patrik és Kálovics Tibor. Új utak nyíltak általuk    Fotó: Szakony Attila


– Három hozzánk jelentkezőről  érdekes dolgok derültek ki: olyan kompetenciák, amilyeneket eddig nem használtunk, mert nem találkoztunk velük – magyarázta.

– Fási Barnabás kulturális szervezőnek tanult, szenvedélye a versmondás és az éneklés, a városi diákszínpadnak is tagja. Az őt ötletéből valósult meg az elmúlt hónapokban az a 9 könyvtárnyitogató villámcsődület, összművészeti kulturális kavalkád, melyen szerepeltek színjátszók, táncosok, énekesek és középkori hagyományőrzők is. Társa, Gudlin Patrik szociológusnak készül, társadalmi jelenségek tanulmányozásával foglalkozik. Ennek a könyvtárban is hasznát vesszük, ő az olvasási szokásokról folytatott beszélgetéssorozatot gyermek olvasóinkkal. Jelentkezett továbbá egy blogoló fiatalember, Kálovics Tibor is diákmunkára, akinek kedves témája a sport – ő az olimpia ideje alatt a könyvtár témához passzoló köteteit ajánlotta az olvasóknak egy blogban.

– Világéletemben a villámcsődületek szerelmese voltam, s régóta szerettem volna magam is ilyet szervezni – hallottuk Fási Barnabástól. – Igazgató úrnak annyira megtetszett az ötletem, hogy nem egyet, hanem mindjárt kilencet csinálhattam A következő flashmob október 1-jén lesz, amikor azt ünnepeljük, hogy a könyvtár 15 éve van a Kálvin téri épületben.Patriktól megtudtuk: a kérdéseire adott válaszokból az a fontos információ is kiderült, hogy sok iskolában a pedagógusok még ma is igyekeznek könyvtárhasználatra ösztönözni a gyerekeket.

– Nem várt sikert aratott a sportos blogom, természetesen, szeretném folytatni – hallottuk már Kálovics Tibortól. – A könyvtárral kapcsolatos élményblogomon pedig górcső alá kerülhetnek majd filmek és zenei művek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!