Kultúra

2015.10.10. 14:00

Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság tanulmányi napjai: Álom és irodalom

Hévíz – Megadott gondolatok alapján kellett verset írniuk az arra vállalkozóknak a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság hévízi tanulmányi napjain.

Keszey Ágnes

Idén éppen három évtizede annak, hogy Major - Zala Lajos költő Hévízre invitálta irodalmár és művész barátait, s létrejött a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság s azóta is megrendezik a szervezet hévízi tanulmányi napjait. Az évenként megrendezett őszi eseményen minden évben más - más témát járnak körül a résztvevők. Idén az álom állt a középpontban, melyet irodalmi, történelmi és néprajzi szemszögből is elemeztek a résztvevők.

- Abban az örömben volt részünk, hogy eljött Svájcból Major- Zala Lajos fia, Attila feleségével és gyermekével: a tíz éves Linda egy kis koncertet is adott. Nem jött üres kézzel, hozott egy olyan kéziratot, melyet apjának, Major - Zala Lajosnak írt Weöres Sándor. Azt szeretnénk, ha ezeket a verseket a későbbiekben ki tudnánk adni - mondta el lapunknak Tar Ferenc történész, a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke.

Tar Ferenc egy éve vezeti a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaságot.

Az eseményen minden évben megrendezik a Lilla-díjért költőversenyt: az eddigi alkotásokból is szeretne kiadni egy válogatást a társaság.

„Ágyékkötő a tó felett; alkonyi délibáb; szénporos a fűtő arca; zord tüdők; a pléhtetőn koppannak a gesztenyék" – ezeket kellett beleszőniük az idei költőversenyen indulóknak műveikbe, néhány óra alatt. A közel húsz alkotó között egy fiatal költő, az Ambroozia irodalmi folyóirat főszerkesztője, Sütő Csaba nyerte el a kitüntetést, egy több részletből álló művel.

- Először vagyok a Csokonai-napokon. Nagyon izgalmas és nehéz volt a feladat. Ezek a komponensek nem függnek össze. Először azt vetettem el, hogy egyetlen tömbbe rakjam. Akkor jutott eszembe, hogy próbáljak meg öt aspektusból mondani valamit. A nagyon beszédesnek szánt Bemetszések címet választottam. . Nyilván, ha több idő van, akkor más lett volna. A vers a kötetlenségről és a szabadságról szól - bár vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Én hosszú verseket írok, következésképpen nem vagyok népszerű és olvasmányos - elemezte művét érdeklődésünkre a díjátadó után Lilla - díj győztese.

A Lilla - díjat Pugner Ilona, a hévízi kórház  kulturális szervezője adta át Sütő Csabának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!