Kultúra

2016.06.19. 16:35

Ecset helyett számítógép - A zalai fraktál és alkotójuk, Lóránt Zsolt bevette Budapestet

Lóránt Zsolt költőt, képzőművészt, tanárt már megismerhették az olvasóink, hiszen tavaly több zalai városban is bemutatta számítógépes festményeit, az úgynevezett fraktálokat, s a költeményeit is kötetbe rendezte.

Arany Horváth Zsuzsa

Ezúttal a fővárosi közönség is találkozhatott az alkotóval. Mint Lóránt Zsolttól megtudtuk, a budapesti tárlat szervezésének történetéhez hozzátartozik, hogy egy zalaszentlászlói alkotótáborban megismerkedett Oláh Tiborral (festőként P.oláh-ként ismerik).

- Rácsodálkozván néhány fraktálomra, meghívott egy közös kiállításra. Az ötletből valóság lett, a budapesti B55 Kortárs Galéria adott otthont a közös tárlatnak tíz napon keresztül - tájékoztatott Lóránt Zsolt.

A fővárosi kiállítást Kalocsai Zoltán festőművész nyitotta meg, jobbra az alkotó, Lóránt Zsolt
Fotó: Farkas Zsuzsa

(Oláh Tibor egyébként szintén vidéki, borsodi származású, Szentendrén élő amatőr festő, civilben Pesten éttermet üzemeltet.)

A megnyitón jóleső örömmel konstatálhatta a közönség elé álló zalai honfitársunk, hogy sokan érdeklődnek a fraktálok iránt. (Ahogy ő fogalmaz: a fraktálok egymásban többszörösen ismétlődő geometrikus alakzatok, amik matematikai függvényekkel hozhatók létre. Manapság több számítógépes szoftver teszi lehetővé ezek leképezését, amelyeket önmagukban, de egymással és más képszerkesztő programokkal kombinálva használhatnak.

A szóban forgó kiállítást Kalocsai Zoltán festőművész nyitotta meg, aki jelezte, alapvetően mindegy, ecset vagy számítógép az eszköz a művész kezében, s ezt a két kiállító teljesen eltérő képi világa is igazolja... A műsorban énekelt és gitározott a tavalyi veszprémi utcazene fesztivál közönségdíjasa, Hidvégi Dia, Lóránt Zsolt pedig saját versét olvasta fel.

A Hazatérés címet viseli a fraktál

- Pestre azért alaposan készültem, így a kehidai és a zalaegerszegi anyaghoz képest nagyobb méretű képek készültek, úgynevezett fineart nyomtatásban, a nyomatok pedig dibond lemezre (vékony alu-szendvics) kerültek. A legnagyobb képem 180x40 cm-es - mesélte az alkotó.

Lóránt Zsolt műveivel legközelebb a zalaszentgróti Grót City Fesztivál (június 23-24-25.) keretében látható utca-tárlaton találkozhat.

- A képek bemutatása mellett amolyan performansz keretében az alkotás folyamatába is betekintést engedek majd - jelezte a civilben tanárként dolgozó férfi.

Hozzátette, a siker nyomán már szerveződik egy újabb budapesti kiállítás is.

Címkék#festészet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!