Egy szinte elfeledett festőművész - Képeinek elmaradhatatlan motívuma volt a virág vagy egy apró, élénk színfolt

Faragó Márton festményeit ugyanis magángyűjtők birtokolják, így azokat csak kevesen láthatták. Jelen ismereteink szerint önálló tárlata utoljára 1936-ban volt akkori lakhelyén, Nagykanizsán. Egyebek mellett erről is beszélt az Egy elhallgatott történet című tárlat kapcsán Lendvai Kepe Zoltán, a kiállítás kurátora.

– Faragó Márton festőművész városunk azon nevezetes szülöttei közé tartozik, akikről az utókor a 20. század második felében hálátlanul megfeledkezett – mondta Lendvai Kepe Zoltán. – Éppen ezen elfeledettség miatt, jelentőségéhez képest kevés életrajzi adatot tudunk róla.

Faragó Márton zsidó származású volt, 1880. május 21-én Freyer Mórként született, mint Freyer Fülöp és Borbála nyolcadik, legifjabb gyermeke. Képzőművészeti tanulmányait Budapesten, az Iparművészeti Iskolában kezdte, festői képességeit pedig Hollósy Simon, a nevezetes nagybányai és a técsői festőiskolák alapítója mellett tökéletesítette. Ezt az 1907-ben készült képe, az Udvarbelső is megerősíti, hiszen a festmény a nagybányai iskola szinte összes jellegzetes jegyét magán hordozza.

Faragó a Hollósy Simonnal való együttműködésének köszönheti többek között azt is, hogy Técsőn megismerkedett a Sass Brunner házaspárral, akikkel 1908-ban Szombathelyen közösen indítottak festőiskolát, ahol több kiállítást is szerveztek.

– Faragó portré- és tájképfestő is volt – mondta Lendvai Kepe Zoltán. – Alsólendvai képzőművészeti működéséről azt bizonyosan tudjuk, hogy több portrét is készített. Ezek közül kettő látható a kiállításon is. Az egyik egy nagyon tehetséges festőről tanúskodó ismeretlen nő arcképe 1916-ból, míg a másik városunk egyik nevezetes polgárának, Hajós Mihály ügyvédnek, a lendvai tűzoltóegylet alapítójának portréja. A város felvirágoztatásáért fáradhatatlanul küzdő személy arcképét a közelmúltban fedeztük fel a Lendvai Önkéntes Tűzoltóegylet épületében.

A kiállítás kurátora úgy fogalmazott, mindez azért is jelentőségteljes, mert korábban nem tudtak arról, hogy lenne közösségi tulajdonban is Faragó-alkotás. A most látható tárlat képei is jórészt magángyűjtőktől, összesen hét személytől származnak.

Faragó életében Lendva és Szombathely mellett Nagykanizsának is fontos szerep jutott. A vasutasként is dolgozó festő Szobról költözött a zalai városba, s itt élt az I. világháború kitöréséig, amely aztán a boszniai frontra vetette. Ebből az időszakból főleg boszniai tájkarcolatai, illetve katonákat ábrázoló ceruzaportréi ismertek.

– Az I. világháborút követően Faragó előbb Letenyén telepedett le, majd 1929-ben ismét Nagykanizsára költözött – folytatta az életrajzi adatok sorolását Lendvai Kepe Zoltán. – Itt 1936-ig több önálló és közös kiállítása volt, 1933-ban pedig Zalaegerszegen is bemutatkozott a megyei képzőművészeti tárlaton. Nagykanizsán egyéni foglalkozások keretében tanítványokat vállalt, magánórákat adott, és az akadémiára készítette fel őket. Tervei között egy festőiskola működtetése is szerepelt, de ennek megvalósítása még nem bizonyított. A két világháború közötti nehéz sorsú Magyarországon Faragót olyan szakmabeli kritika is érte, hogy alkotásainak idillikus tematikája és élénk színfoltjai nem időszerűek. Tény, hogy a festményeinek szinte elmaradhatatlan motívuma a virág, vagy egy apró, élénk színfolt, csakhogy ez inkább volt a művész lelkének, mintsem a társadalmi körülmények tükre.

Lendvai Kepe Zoltán arról is beszélt, hogy mindmáig ismeretlen a nyilvánosság számára, miként menekült meg a zsidó származású Faragó a II. világháború borzalmaitól, így a Nagykanizsán élő izraelitákat sújtó elhurcolástól és a holokauszttól. Vélhetően már korábban áttért a keresztény hitre, ezt támasztja alá, hogy 1942-ben a Zala megyei Sand evangélikus templomának oltárképét festette meg, a Getsemane-kertben imádkozó Jézust. Ebből az időszakból való az Ecce homo című festménye is, amely expresszív erejével szinte kilóg a festő impresszionista tájképfestészetéből, ám annál őszintébben tükrözi lelki állapotát és véleményét a második világháború szörnyűségeiről.

Faragó – akit a Lendva-vidék első képzett festőművészének nevezett Lendvai Kepe Zoltán – 1947-ben hunyt el, a sírja Nagykanizsán található. Művei november végéig tekinthetőek meg Lendván, a tárlatot utána ebben a formában valószínűleg soha többé nem láthatjuk.