Kultúra

2016.02.15. 14:45

Emlékmű a Zalai Kódisnak - a IV. Zalaegerszegi Szalon alkotásai

Zalaegerszeg - A negyedik alkalommal megrendezett vizuális számvetésen 22 Egerszeghez kötődő alkotó mutatja be friss vagy akként jegyzett munkáit a városi hangversenyteremben.

Magyar Hajnalka

A tárlat, jellegéből fakadóan az egyes művészek pillanatnyi törekvésein túl valamiféle összegző, átnézeti képet is kimerevít a jelenről. Ez a tabló számos ismerős vonást hordoz, amely összecseng a két évvel ezelőtti seregszemle emlékével. A műfajuk mestereiként elismert alkotók ez alkalommal is leteszik veretes névjegyüket, a látogató örömmel fedezi fel újra Németh János, Szabolcs Péter, Frimmel Gyula, Farkas Ferenc, Budaházi Tibor - s még sorolhatnánk a neveket - magánuniverzumát.

A IV. Szalon díját elnyerő Fabók-Dobribán Fatime, a tárlatot megnyitó Wehner Tibor művészettörténész társaságában
Fotó: Pezzetta Umberto

Akadnak önmagukban új utakat puhatoló alkotók, mint Nemes László, aki Ikarus bukása című művén a festményt objekttel egészíti ki, Karner László, akinek festészete oldottabb irányt vett, vagy Tánczos György, akinek új vásznait vízben és fényben fürdő női aktok népesítik be. És láthatunk jó pár alkotást, amely életünk komplex jelenségeire reflektál, akár a napi problémák szintjén, akár a múlt ködéből merítve ihletet. Monok Balázs A kávé sem volt mindig a kultúránk része című installációját nézve nem nehéz megfejteni, hogy az alkotó a kultúrák egymásmellettiségének kérdését veti fel a bevándorlás kapcsán. Bizonyára sokakat késztet állásfoglalásra a mű, amelyen a résnyire nyitott, ám láncon tartott ajtó egy csésze kávéra nyílik. Külön érdekesség, hogy a megnyitón fordítva állították fel az installációt, tehát a közönség a kávé „szemszögéből" látta a nyitott-zárt ajtót...

Budaházi Tibor: Szent Mihály arkangyal a mennyei seregek élén

Tóth Norbert négy monumentális emlékmű tervével csiklandozza a groteszk iránti fogékonyságunkat. A himnusz cintányérosa, a Zalai Kódis, a Masat-1 (műhold) és a Ganümédeszi űrhajókkal vívott 2051-es csata emlékműve egyaránt karakteres üzenet a karót nyelt világnak.

Farkas Ferenc több kisplasztikával is jelentkezett, képünkön a Bosch-variációk című

Kiss Ágnes Katinka és egyik legújabb triptichonja

Monok Balázs A kávé sem volt mindig a kultúránk része című installációja

A IV. Szalon díját Fabók-Dobribán Fatime Illat-szertár című installációja érdemelte ki. A privát emlékekből merítő műegyüttes azt az elterjedt családi szokást vette alapul, amely a lakás egy-egy kiemelt pontján afféle profán, személyes házi oltárt emel családi fotókból, ereklyékből, élő és művirágokból. A népi kultúra e sajátos hangulatú rekvizitumát festett virágcsokrokkal idézi fel az alkotó, s emellett egy elfeledett szekrény avítt ruhákkal, öreg tárgyakkal teli polcaira is bepillanthatunk egy digitális nyomat jóvoltából. Az ember szinte hallja a súlyos, tömör fa ajtó nyikorgását, s érzi a szépen behajtogatott kötött kardigánokból, otthonkákból, takarókból áradó ódon, nehéz illatot. A kompozícióhoz hangalámondás társul, a narráció képzeletünk megnyitását segíti. Sztankay István kifejezetten e műhöz olvas fel részletet Az üvöltő molnár című regényből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!