Kultúra

2016.08.28. 13:55

Erdélyi énekkart kísértek - Lengyelországban magyar-zalai honvédruhában

Zalaegerszeg - Az 1848-as szabadságharcban harcolt zalai 47-es honvéd zászlóalj hagyományait őrző egyesület tagjai nemrég Krakkóban mutathatták meg, milyen híven tisztelegnek hazafias érdemeket szerzett elődeik előtt. Az érzékletes élménybeszámolót Tuboly Kálmán elnöktől és Béres Gyula tagtól kaptuk.

Arany Horváth Zsuzsa

Az előzményekhez tartozik, hogy a csapat korábban megismerkedett az erdélyi Szentegyházán 25 éve működő, Haáz Sándor zenetanár által alapított, majd 200 gyermeket számláló úgynevezett fili - gyermekfilharmónia - énekkarral, akik már jártak Zalaegerszegen egy korábbi adventi időszakban, s ez évben is idevárják őket a karácsony előtti várakozó hetekben.

- Kiterjedt tevékenységet folytat az együttes, több hagyományőrző, dicsőséges hadi cselekményeket felidéző fesztiválokon vesznek részt, szerte Európában - mondta Tuboly Kálmán. - Útjaikat profi módon szervezik, saját szakácsot visznek, maguk gondoskodnak szállásról, fegyelmezett, egyszerű, tisztelettudó társaságot alkotva. Énekelnek komolyzenei darabokat, egyházi énekeket, katona- és népdalokat egyaránt. Minden vendéglátót megtisztelnek azzal, hogy ismerik, előadják a dalaikat.

Felvonulás Krakkó utcáin a 47-es zalai honvédek egyenruhájában Fotó: Béres Gyula

A fili és a zalai hagyományőrző honvédek augusztus elején vettek részt közös lengyel fellépő körúton, bejárva az Ószandec, Szczawnica, Tarnow, Luzsna és Krakkó útvonalát. A településeken a lengyel történelmet megidéző eseményeket bemutató programokon léptek fel, egészen addig, amíg a krakkói rendezvényen az ottani magyar konzul is beszédet mondott előttük.

- Nagy élmény volt mindannyiunknak az erdélyi énekkart kísérni, látva elhivatottságukat, a zene és a történelem iránti fogékonyságukat - folytatta a beszámolót Béres Gyula, aki civilben a baki ÁFÉSZ vezetője, s néhány éve csatlakozott a hagyományőrzőkhöz. Őket legközelebb a zalaegerszegi vadpörköltfesztiválon láthatják az érdeklődők. - Mi pedig szívesen álltunk sorfalat nekik, s járultunk hozzá a felvonulásainkkal a történelmi hangulathoz.

Díszlövések a luzsnai nemzetközi katonai temetőben

Amerre jártak, az a vidék egyébként önmagában árasztja az európai história levegőjét, hiszen a XIX. századi csaták, valamint az első és a második világháború hadszínterein jártak, ahol a magyar és a lengyel katonák gyakorta harcoltak egymásért is. Mindez előtt tisztelgett a zalai társaság a zalai 47-es honvéd zászlóalj korabeli hiteles öltözékében, a vörös zsinóros barna zubbonyban és az ibolyakék pantallóban, puskával a vállon. Az öltözékek alapanyagát nem is olyan könnyű beszerezni, tudom meg beszélgetőtársaimtól, sem a csupán a hangulatkeltő durrantásért felelős puskaport. Mindez természetesen nem akadálya a lelkesedésnek. Hiszen mi ez ahhoz képest, amit 1848-ban átéltek a honvédek. Akiknek egyik vezetője a lengyel Bem tábornok volt.

- Tarnowban, a szülővárosában láthattuk a legendás hadvezetőnek a tó közepén oszlopokra helyezett koporsóját. A különös temetkezési mód oka az, hogy Bem halála előtt áttért az iszlám hitre, így menekülvén meg az üldöztetéstől. Ám emiatt nem nyugodhat a keresztény lengyel földben.

Színpadon a 150 tagú szentegyházi fili énekkar

A mostani kalandok mellett bizonyára sokat hallatnak még magukról a zalai régi-új honvédek.

- A hagyományőrző egyesületet 2014-ben abból a célból hoztuk létre, mint lelkes, Zala megyéért tenni akarók, hogy a magyar nép nemes küzdelmeinek hagyományát megőrizzük a gyermekeink, az utókor számára - tájékoztatott Tuboly Kálmán. - Az egyesület deklarált célja többek között az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban részt vett zalai honvédek emlékének, a Zala vármegyei vonatkozású eseményeknek a megőrzése, ezek bemutatása, mind szélesebb körben való megismertetése, a zalai vonatkozású honvédzászlóaljak emlékének ápolása, Célunk, hogy a 48-as honvédséggel kapcsolatos hagyományőrző katonai találkozókon részt vegyünk, s a katonai hagyományőrzés ügyéért tenni akarókat összefogjuk Zalában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!