Kultúra

2017.01.29. 18:50

Februárban meghallgatjuk

Zalaszentgrót - A magyar kultúra napján, vasárnap a környező településekről érkezett érdeklődőkkel zsúfolt szentgróti VMK színháztermében mutatta be készülő CD-jének anyagát a Zala Zenekar.

Szalay Csaba

Az előtérben Horváth Csaba keramikus és Mármarosi Mária népművész állította ki munkáit.

Zsohár Veronika szavalata és Baracskai József polgármester méltató szavai után elkezdődött a bemutató. A vezető, ifj. Horváth Károly bevezetőjében bemutatta a zenekart, amelynek rajta kívül Hintalan Gergely, Laposa Julianna és Szili Péter a tagja. Ehhez a csapathoz hívnak meg alkalmanként más-más szereplőket, akik vállalják a közös fellépést. A változatos és nagyon élvezetes előadás során ifj. Horváth Károly ismertette az egyes számok gyűjtésének, keletkezésének körülményeit.

Elsőként egy muravidéki összeállítást játszottak, aminek az a története, hogy a zenekar vezetője 1967-ben először kísérhette el édesapját, idősebb Horváth Károlyt a volt jugoszláviai magyarlakta területekre gyűjtésre, a Zenetudományi Intézet megbízásából. Az akkor indult gyűjtőmunka az apa haláláig, 1998-ig több mint 800 dalt eredményezett.

A közönség megtudta például, hogy a zenekar a történelmi Zala vármegye népdalkincsét dolgozza fel, így elhangzottak dalok a mai Horvátország és Szlovénia területéről és a Balaton-felvidékről is. A vendégként fellépő gyenesdiási Csicsergő énekegyüttes kedves lánykái gyermekdalokat énekeltek Laposa Julcsi vezetésével.

Két népdalcsokor felhangzása közben Horváth Károly azt is elmondta: évek óta azon fáradoznak, hogy minél több gyerek vegyen részt énekversenyeken. Országosan egyedülállóan 1500 kisdiák énekel szervezetten Zalában.

A Zala Zenekar tagjai és vendégei a magyar kultúra napja előtt tisztelgő hangversenyen
Fotó: Szalay Csaba

Az egyik vendég, Szabó Zoltán a ma már ismeretlen hosszú furulyán (aminek eredetijét a keszthelyi Balatoni Múzeum raktárában találta meg) és dudán adott elő zalai dalokat Horváth Károly és Laposa Julcsi kíséretével, nagy tetszést aratva.

Több szám előadásában közreműködött Vizeli Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára hegedűvel és Jobbágy Bence, az egyetem hallgatója cimbalmon.

A zalai beás cigányok dalkincséből a Kanizsa Csillagai együttes vezetője, Horváth Zoltán és leánya, Laura (aki gimnazista korában országos versenyen arany minősítést kapott) adtak elő egy csokrot Laposa Julcsival együtt.

A bemutató alatt többször is közös éneklésre buzdították a közönséget, ez történt befejezésül is, amikor a bemutató kitalálója , Laposa Julianna kérésére a szereplőkkel együtt énekelte mindenki Zala himnuszát, a Szép Zalában születtem kezdetű népdalt.

A nagy sikerű bemutató után ifj. Horváth Károly elmondta, az összeállítással Zala népzenei sokszínűségét kívánták bemutatni, s a vármegye népzenekutatóinak állítanak emléket. Vajda József, id. Horváth Károly, Pungor Antal, a zalavégi Badacsony Lajos gyűjtőmunkája sok dalt eredményezett.

Gönczi Ferenc pedig a dalok mellett göcseji mondásokat is gyűjtött. Rajtuk kívül több mint 40 kutató fordult meg a megyében. A februárban megjelenő lemez magánszemélyek és vállalkozások támogatásával készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!