Kultúra

2016.09.24. 19:54

Festett és énekelt - Károly Gyulára emlékeznek

Keszthely – In memoriam Károly Gyula címmel nyílt tárlat a Balatoni Múzeumban. Nem csak az egykori keszthelyi festő, hanem a cserszegtomaji MŰSZAK alkotótáborában a művész ihletésére készült képek is láthatóak december 3-ig.

Keszey Ágnes

A Balatoni Múzeum csatlakozva a Magyar Festészet Napjához évek óta együttműködik a Takács Ferdinánd vezette Művészek Szabad Alkotóközösségével. Havasi Bálint, a múzeum igazgatója a szombati tárlatnyitón elmondta: a MŰSZAK minden nyáron egy alkotóhoz kapcsolódva – idén Károly Gyula ihletésére – rendezi művésztelepét.

dr. Petánovics Katalin és dr. Kostyál László a tárlaton Fotó: Keszey Ágnes

Dr. Petánovics Katalin néprajzkutató kezdeményezte, hogy idén rá emlékezzenek. A megnyitón ő szólt a festő életéről, személyes történetekkel színesítve köszöntőjét. Felidézte: Károly Gyula 1910-ben született.

Takács Ferdinánd a MŰSZAK nyári alkotótáborában festett képei előtt

Korán felfigyeltek tehetségére. Szerzetesnek készült, de Képzőművészeti Főiskolát végzett. Fiatal korától templomokban festett, freskókat, oltárképeket alkotott és restaurált. Énekelni is szeretett: rendszeresen szerepelt templomi koncerteken. Az 1989-ben elhunyt művész vallásossága miatt életében nem állíthatta ki alkotásait.

Károly Gyula önarcképe

A Balatoni Múzeum tárlatát dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg. Mint mondta, templomi képein a helyieket, a falvak lakóit is ábrázolta. Festményeiben    pedig a klasszikus vonalat képviselte. A művészettörténész szólt a MŰSZAK alkotásairól is. Végezetül azt ajánlotta a közönségnek: nézzék meg a tárlatotokat, s a kettő közötti izgalmas szellemi hidat próbálják meg felfedezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!