Kultúra

2017.03.15. 11:41

Nem tud könyvtárba járni? - Semmi gond, itt a könyvfutár!

Nagykanizsa – Újabb szolgáltatást indít a Halis István Városi Könyvtár. A könyvfutár azoknak vinné házhoz az „olvasnivalót”, akik koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak könyvtárba járni.

Pásztor András

Czupi Gyula, a városi bibliotéka igazgatója elmondta: jelenleg is több olyan tagja van a könyvtárnak, aki rokonainak, ismerőseinek kölcsönöz könyvet, ám ezt a segítő szándékot most intézményesíteni próbálja a könyvtár.

Benke Dániel (balról) éppen a felhívás szövegét mutatja Czupi Gyulának, a városi könyvtár igazgatójának Fotó: Szakony Attila

– Nemrég végiggondoltuk miként lehetne megoldani, illetve kiszélesíteni ezt a szolgáltatást – kezdte Czupi Gyula igazgató, aki jelezte: csupán egyetlen adminisztrációs előírásnak kell majd megfelelni, mégpedig, hogy az illető beiratkozzon a könyvtárba. – Ezt úgy is meg tudjuk oldani, hogy kimegyünk és helyben vesszük fel az adatokat, majd állítjuk ki a tagsági igazolványt. Amennyiben tehát jelzést kapunk arról, hogy valaki koránál vagy egészségügyi állapotánál fogva nem tud bejárni az intézménybe, úgy kollégáim házhoz is viszik a kölcsönözni kívánt olvasnivalót. Emellett az aktív tagjainak is arra bíztatjuk, hogy vállalják fel ezt a nemes feladatot, szóval bárki jelentkezhet könyvfutárnak. Ezt a feladatot Benke Dániel kollégám koordinálja a jövőben.

A nagykanizsai könyvtár amúgy nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legszélesebb körben elérhetők legyenek az intézmény különféle szolgáltatásai. A könyvtári szolgáltató rendszer keretében például a kanizsai járás 45 településére évente több alkalommal is új könyveket szállítanak, sőt az infrastruktúra fejlesztésében – bútorzat, számítógépes rendszer – is segítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!