Harmadik regényén dolgozik a 16 éves, sok díjjal jutalmazott Lugosi Csenge

A Gutenberg galaxist már régóta temetik, de mindig vannak, akik rácáfolnak a fanyalgókra. Történetünk szereplője, Lugosi Csenge gimnáziumi tanuló, 16 éves. Ő nemcsak olvas, de ír is, két regénye már megjelent, most készül a harmadik. Irodalmi pályázatok élen járó rendszeres résztvevője, 2017-ben eddig 12 országos és nemzetközi pályázaton ért el helyezést, legutóbb a 200 éves keszthelyi Helikoni Ünnepségek irodalmi pályázatának lett első helyezettje (megosztottan).

Szíve legmélyének oltárán azonban a természet tisztelete, szeretete áll. Csenge Zalaszántón él és a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium 9. évfolyamos tanulója.

- Több mint tíz éve még írni sem tudtál, mikor a pályázatok világával megismerkedtél. Mi volt az első kaland a művészetek világában?

- Valóban, hatévesen még csak rajzolni tudtam. De azt állítólag nagyon jól és különlegesen. Az első rajzpályázatom kiírási címe: "Felhőmosó" volt, rajzoltam, és első díjat kaptam. Szüleim jó érzékkel észrevették, hogy a gondolataimmal tudok rajzolni, ettől érdekesek, mások amiket papírra vetek. A gondolataim mindig is nagyon el tudtak varázsolni. Anyukám sokat mesélt nekünk, a húgommal nagyon szerettük hallgatni, de sokszor a mesekönyv képei alapján én magam találtam ki a történeteket. Később, amikor már írásban is ki tudtam fejezni magam, inkább azt szerettem.

Természetvédelmi mérnöknek vagy zoológusnak készül a diáklány

- Jó helyre születtél, Zalaszántó ősidőktől lakott, kedvelt természetszerető falu, jó helyre szállt le a gólya...

- Régóta kinéztem magamnak! - nevet Csenge. - De én is így érzem, nagyon sokat kaptam a szüleimtől. Hagytak, de terelgettek. Sokat jártuk az erdőket, meséltek, magyaráztak, megmutatták a természet csodáit. Első írásbeli pályázatom is az ő tanácsukra született. Édesapám talált egy törött szárnyú baglyot, elvittük Fenékpusztára, de sajnos már nem tudták megmenteni, pár nap múlva meghalt. Kisiskolás voltam még, rettenetesen megviselt. Édesanyám mondta, írjam ki magamból a fájdalmat. A Hortobágyi Madárkórház pályázatára beküldtem és első helyezést értem el.

- Megható, különleges történeteid sorra helyezettek a különböző pályázatokon.

- Igen, most már rendszeresen nézem a pályázatokat, és a kedvemre való kiírásokra küldök is. Évente körülbelül 15 pályázatot írok, ebből 10 sikeres, ami azt jelenti, hogy benn vagyok az első háromban vagy különdíjat kapok. Ezek főleg itthoni pályázatok, vagy határon túliak, de volt már egy-két közép-európai kiírás is, amire sikerrel küldtem írást.

- Mondanál néhányat?

- Az említetteken kívül a Palóc Társaság magyar kultúra napi pályázatain évek óta helyezett vagyok, egyszer fődíjas is lettem, a Csizmazia Alapítvány kiírásain szintúgy, az Országos József Attila vers-, mese- és novellaíró Pályázaton többször voltam 1. helyezett, idén is. A Forster György Műemlékvédelmi Felügyelőségtől elnyertem a fődíjat, a Debreceni Nagyerdő irodalmi pályázatán pedig a 2. helyezést. A MOL Tehetséggondozó programjában pedig nyomtatót nyertem, ami nagy segítség a beküldésnél.

- Közben iskolába jársz, nyelvvizsgázol, Fenékpusztán önkéntesként madarászkodsz, szakdolgozatot írsz a lápok természetéről, és a családra, barátokra is kell idő...

- Szeretem, így nem fáraszt az ezzel töltött idő. A középiskolával is szerencsém volt, nagyon jó helyet sikerült választanunk. A sümegi gimnázium 200 éves, nagy múltú iskola. Az osztályfőnököm, tanáraim, főleg a biológia- és magyartanárok, de az egész közeg, mindenki nagyon támogató. Osztálytársaim együtt örülnek velem, büszkék rám, a sikereimre. Én is iparkodok megfelelni az elvárásoknak.

Második regényének címlapja

- Úgy látom, "megeszel" mindent, mint a mesében a gömböc. De most jön a nagy falat, készül a harmadik könyved...

- 2015-ben jelent meg a Kilenc drágakő című regényem, ami sárkányokról szól. Különálló fejezetekből áll, de a végére összeér a történet. Arról szól, hogy az utolsó sárkányok még rejtetten, de élnek a mai világunkban is, a Föld különböző részein. Mindegyik rendelkezik egy-egy titokzatos varázskővel, felnőttkoruk elérésével tudást, gyógyító erőt, földöntúli képességeket birtokolnak majd vele. De meg kell találniuk. Izgalmas kalandok, különböző idősíkokban... A másik regényem a "Hulla hopp (karika)" egy észak-angliai, kísértetekkel teli kastélyban játszódik, alkalmazottai, vendégei rejtélyes módon eltűnnek, sőt, a titkok kiderítésére felkért nyomozók is. A napjainkban játszódó történetben végül is jól megférnek egymás mellett az élők, a kísértetek, a régi családi festményekről éjjelente lemászkáló egykori tulajdonosok, és a holtában is visszajáró kockázó...

- A misztikum, médiumok, különleges képességekkel megáldott teremtmények világa közel áll hozzád. Nem sok fiatal lány fordul ilyen közvetlenséggel a túlvilághoz, illetve a kettő átjárásához. Neked ez ennyire természetes?

- Persze! - nevet. - Nem kell félni ezektől a dolgoktól, ezért is írom jó adag humorral a történeteimet. Szerintem jobban oda kellene figyelni mindannyiunknak azokra a jelekre, amiket kapunk, csak már szinte nem is érzékelünk. Ebben szerencsés vagyok, ha jön az ihlet, és időm is van, gyorsan leírom a fejemben motoszkáló dolgokat.

- Kiadót is magad kerestél, egy környezetbarát nyomdát, ahol a megrendelések függvényében nyomtatják ki a kért könyvet.

- Igen, ez is fontos volt számomra. Akit érdekel, meg tudja szerezni.

- Már most, tizenévesként is több lábon állsz. Sok minden lehet még belőled. Marad az irodalom, vagy az élet más területe vonzóbb lehet majd a későbbiekben?

- Szerintem az írás biztosan megmarad, ki kell írnom a bennem lévő témákat. De a hivatásom a természet védelmének valamelyik ága lesz. Madarak, állatok, növények? Természetvédelmi mérnöknek készülök, de lehet, hogy zoológus leszek. Az életem erről szól majd, az biztos.