Kultúra

2017.02.03. 14:25

Időutazásra fel! - Zalai évszázadok krónikája

Szellemet gazdagító időutazásként jellemezte a Zalai Gyűjtemény 80. számát dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese, aki sajtótájékoztató keretében méltatta a sorozat legújabb kötetét.

Magyar Hajnalka

Dr. Szabó Csaba Egerszegre érkezve nem evezett idegen vizekre, hiszen Zalából indult, az itteni levéltárban kezdte szakmai pályafutását. Örömmel vállalta hát a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára által kiadott, 384 oldal terjedelmű, Bilkei Irén főlevéltáros által szerkesztett kötet bemutatását. Alább recenziójából villantunk fel részleteket, a teljesség igénye nélkül.

A Zalai évszázadok című könyvet Bilkei Irén írása nyitja, amely egy Jagelló-kori zalai köznemesi család sarját, Csányi Balázst és rokoni kapcsolatait mutatja be. Az alispáni rangban lévő férfiú, hasonlóan más nyugat-dunántúli köznemesi famíliákhoz, nem rendelkezett várakkal és váruradalmakkal, birtokai 100-300 portát öleltek fel. Az ő pályája is bizonyítja, hogy a kor kedvezett a tehetséges köznemesek karrierjének, e körből kerültek ki a nemesi vármegye tisztviselői, de valós politikai hatalomhoz váruradalmak nélkül akkoriban sem lehetett hozzájutni.

Vándor László tanulmánya az egerszegi és környékbeli végvárak 1664. évi pusztulásához szolgáltat értékes adatokat. Hasan aga krónikáját veti össze a földrajzilag és régészetileg azonosított nyomokkal, e módon tárva fel azt a 10 napot, amíg a török sereg Kanizsa vára alól a Rábáig vonult, előidézve a zalai végvidék várainak és településeinek egyik legnagyobb pusztulását. Kapiller Imre két tanulmányt jegyez. Az egyikben azt a 8 évig tartó pert mutatja be, ami a somogyi és zalai partok közötti révhajózás ügyében indult, a másikban pedig Kisfaludy Sándornak a badacsonyi közbirtokosok szószólójaként tett igyekvései kapnak teret. A költő a csobánci uradalom fejét, Eszterházy Miklós herceget panaszolta be, mert az uradalom elpusztította a badacsonyi hegy tetején lévő közbirtokossági erdőt. Gyimesi Endre Pálóczi Horváth Ádám vagyoni viszonyait vette górcső alá írásában, a polihisztor özvegye, Kazinczy Klára csődügye kapcsán. Pálóczi Horváth Ádám végzettségét tekintve földmérő és jogász volt, de otthon érezte magát a matematika, a fizika, a csillagászat, a filozófia rejtelmeiben is.

A korabeli közélet az éles eszű poétát becsülte benne, aki verseivel, dalaival, táncos lábával és kiváló énekhangjával nyűgözte le kortársait. A tanulmányban azonban nem ez az életigenlő, de kicsapongó ember a főszereplő, hanem harmadik felesége, Kazinczy Klára, akit „nevelt lányaként” vett magához még előző (második) házassága idején Petrikeresztúron. Horváth Ádám első házassága is nevezetes véget ért, Oroszy Juliannától az első Zala Vármegyében kimondott bontóper választotta el a protestáns férfiút.

Molnár András értekezése a reformkori balatoni nyarak időjárási anomáliáit taglalja dr. Adler József balatonfüredi fürdőorvos jelentései nyomán. Az izgalmas írás egyben elemzést nyújt a meteorológiai jelenségek Balatonra és környezetére gyakorolt hatásairól is - emelte ki a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. A magyar tengernél maradva Hudi József témája a balatoni fürdőkultúra kialakulását taglalja. A fürdőzés tömeges elterjedése a 18. század utolsó harmadában kezdődött, s kiteljesedése legalább egy évszázadig tartott. A reformkorban Balatonfüred volt a „prototípus”, ám a század végére már közel kéttucatnyi település vált a fürdőkultúra részévé. A szerző a déli part modern fürdőhelye, Siófok példáján mutatja be, hogyan született meg szinte a semmiből a Balaton-vidék első világháború előtti legnagyobb, modell-értékűvé váló fürdője.

Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese (balról) a bemutatott kötettel, Molnár András társaságában

Fotó: Katona Tibor

Paksy Zoltán közlendője ugyancsak a Balaton-partra szólítja az olvasót. A balatoni idegenforgalom fejlődését tűzte tollhegyre, mely fogalom csak a múlt század első felétől létezik a köztudatban. A Balaton-kultusz ápolására először 1882-ben alakult egylet, aminek szerepét a Balatoni Szövetség teljesítette ki a 20. század elején. Kezdeményezték a Balaton vármegye kialakítását is. Ilyen közigazgatási egység végül nem jött létre, de 3-4 évtized alatt a Balaton a vékony elit számára elérhető nyaralóhelyből tízezrek által látogatott turisztikai célponttá vált. Ugyanő jegyzi az Istóczy-féle mozgalom tevékenységét bemutató tanulmányt, amelyből kitűnik, hogy a vasi régió a magyar politikai antiszemitizmus egyik legfontosabb bázisterületének számított a kiegyezést követő évtizedekben.

Foki Ibolya monográfiának is beillő elemzése a nagykanizsai önkormányzat működését taglalja 1849-től a századfordulóig. Az 50 évet felölelő, rendkívüli alapossággal megírt önkormányzat-történet kitér a polgárosodás irányába ható gazdasági-társadalmi folyamatokra (1870-ben a lakosság 23,5 százalékát zsidók tették ki), amelyek nyomán joggal kaphattak lábra Nagykanizsán a megyeszékhelyi címet megcélzó ambíciók.

Nagykanizsa város rendőrtestülete 1896-ban. A fotó a Thúry György Múzeum gyűjteményét gazdagítja

Szintén Kanizsáról választott témát Bekő Tamás, mégpedig a városi rendőrkapitányság 1914-1919 közötti működését. A tudományos közlemény a magyar rendvédelem-történet kevésbé ismert világába kalauzolja az olvasót. A szerző a testület bemutatásán túl megrajzolja a letűnt idők városi rendőrének tipikus alakját is, ismertetve szolgálati teendőit, hadi és közbiztonsági szerepét. A recenzens külön érdemként emelte ki, hogy a publikáció lexikonba illő alapossággal közli a tárgyalt időszakban szolgálatot teljesítő városi rendőrök életrajzi adatait és fotóit.

A kommunista hatalomszerzésben fontos szerepet játszó ’47. évi, „kékcédulás” választások zalai eseményeit vizsgálta Káli Csaba. A tanulmány külön érdeme, hogy a választási eredmények, visszaélések elemzésén túl kitér a kampányra is. Dr. Szabó Csaba méltatásában ehhez kapcsolódva leszögezte: a leíró történeti ábrázoláson túlmutat, hogy a szerző a választói magatartást meghatározó tényezőket is vizsgálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!