Jóindulat és szépérzék - Negyedszázadot ünnepelt a VOKE Fafaragó Szakköre

A szakkör 1991-ben alakult meg az egykori Vasutas Művelődési Házban 13 fővel.

– Huszonöt évvel ezelőtt az akkori igazgató, Mónai Zsuzsanna keresett meg azzal, hogy szeretné, ha egy fafaragó szakkör is működne az intézményben – mondta el a kezdetekről Csávás Csaba nívódíjas szobrász, akinek közel félszáz alkotása díszíti a közeli és távoli települések köztereit. – Hallott rólam, s arra gondolt, hogy egy évig vezetem majd a szakkört, aztán meglátjuk, mi lesz – az egy évből kis kihagyással 25 lett... Családias hangulatban dolgozunk, jól érezzük magunkat – hangzatos, hatásvadász szólamok nélkül, egyszerűen csak faragni akartunk Az én célom pedig, hogy aki hozzánk jön, annak legyen sikerélménye. Ezt persze, nem könnyű elérni, hiszen a fafaragás fizikálisan is nehéz munka – éppen ezért először a szépségére kell rávilágítani. Alapvetően a hozzánk jelentkezők két csoportra oszthatók: az egyik körbe tartoznak a gyerekek, óvodások, általános és középiskolások, természetesen, velük másképp foglalkozok. A másikba pedig azok, akik már korábban is faragtak és jól elrontották magukat. Őket vissza kell terelni a helyes útra. Arra akarom rávezetni a szakkör tagjait, hogy ne külföldi témákat válasszanak, hanem itthonit, magyart, próbálják meg a magyar népművészetet beleépíteni mai kultúránkba.

Csávás Csaba, Kámánné Szép Terézia és Domaföldi Tibor a kiállított alkotások között Fotó: Szakony Attila

– Bárkiből lehet fafaragó?

– Persze, egy bizonyos szint elérésére mindenki képes. Gondoljunk bele: a régi pásztoremberek a pusztán, legeltetés közben gyönyörű dolgokat farigcsáltak – és ők milyen végzettséggel rendelkeztek?! Igazán semmilyennel. Viszont volt jóakaratuk, jóindulatuk és szépérzékük. Ennyi elég is hozzá: mert hiszen ha van kedved táncolni, fogsz is tudni.

Csávás Csaba utalt rá: 35-40 ember került ki a kezei alól, akik ma már ismert fafaragók, nem egy közülük népi iparművész. Példaként a karcolozó Jerausek Gyulát és Wegroszta Zoltánt  említette.

A fafaragó szakkör repertoárja igencsak széles: a világi népművészettől a szakrális vonulatig

Nemrég kiállításon mutatták be a legutóbbi évek termését a fafaragók. Ezek közt lehetett látni míves pásztorbotokat, mángorlókat (mindenki ezzel indul, aztán jöhetnek a komolyabb, figurális ábrázolások), és még sok minden mást, a világi népművészettől a szakrális témákig. Még egy busóálarc is felbukkant az alkotások közt, amit Domaföldi Tibor készített. Tibor aktív korában tűzoltóként dolgozott, ám egy mentés közben szerzett sérülés miatt nyugdíjazták. Öröm az ürömben, hogy aztán sokkal több ideje jutott kedves hobbijára, a faragásra, melyet Csávás Csaba segítségével sikerült magas szintre fejlesztenie.

– Nagyon szeretem a pásztorbotokat, sétabotokat, a somogyi motívumokat, de nemrég elkezdtem foglalkozni a figurális alakokkal, szobrokkal is – árulta el az amatőr képzőművész.

Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház vezetője pedig kijelentette: büszke rá, hogy Csávás Csabának sikerült megszólítania a fiatalokat.

– Sajnos, ma nagyon sok szakmát jellemez az elöregedés, ezért örömteli, hogy újabb és újabb fiatalok jönnek a szakkörbe, akik a szabadidejüket így hasznosan tölthetik el – szögezte le. – Ez nagy dolog. A fafaragók pedig nem csak ezért, hanem azért is a művelődési ház közösségének fontos tagjai, mert mi missziónknak tekintjük a népi hagyományok továbbörökítését.