Kultúra

2017.05.21. 18:25

Kálvin közelebb állt a magyar néplélekhez

Szentlászló - Kálvin Jánost ábrázoló szobrot lepleztek le vasárnap délelőtt a muravidéki Szentlászlón. A budapesti Kutas László alkotását a helyi református templom bejáratánál helyezték el.

Gyuricza Ferenc

A bronz mellszobrot a reformáció kezdetének 500. évfordulója apropóján állították. A leleplezésére ünnepi istentisztelet részeként került sor, melyen részt vett dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspök is. Kálvinról ő tartott rövid előadást, ennek során kiemelte: a most ünnepelt tudós, prédikátor és egyházszervező a reformáció legjelentősebb alakjai közé tartozott, a személyi kultuszt azonban mindig is elvetette.

A most felavatott mellszobor nemcsak Kálvin arcvonásait örökíti meg, de talapzatán a kézjegye, valamint az egyik leghíresebb jelmondata - "Cor meum tibi offero Domine, prompte et sincere" (A szívemet neked ajánlom fel, Uram, készségesen és őszintén) - is szerepel.

- A protestantizmusnak két fő irányzata indult el, a református, amelynek szellemi vezetője Kálvin János volt, s az az evangélikus, melyet Luther Márton személyéhez kötünk - magyarázta a szentlászlói lelkész, Bódis Tamás. - A magyar néplélekhez a kálvini tanítás mindig is közelebb állt, ezért hazánkban s az időközben elcsatolt területeken, így a ma már Szlovéniához tartozó Muravidéken is ez terjedt el jobban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!