Kultúra

2017.03.10. 15:35

Táncos kezek, lépésekből nevek - Improvizatív táncok Keszthelyen

Táncold el a nevedet - kérte Katona Zsolt néptánc-pedagógus, s a gyerekek toppantva, lépésekkel mutatkoztak be, majd utánozták egymást. Pár perc múlva improvizatív táncokat roptak.

Keszey Ágnes

Így kezdődnek a Katona Zsolt által vezetett néptánc-próbák. Zsolt kisgyermekkora óta folyamatosan ropta a táncot a keszthelyi együttesekben, a Georgikon Néptáncegyüttest két évig vezette is. Olasz és filozófia szakos, valamint néptánc-pedagógus diplomát is szerzett. Több településen tánccsoportot alapított, vezetett, az Állami Népi Együttes koreográfusa is volt. Büszke arra, hogy több tanítványa Aranysarkantyús táncos. Másfél évtizedes távollét után egy éve költözött vissza Keszthelyre, és megalapította a Mosolygó Gyermek Néptáncegyüttest.

- Sokáig kerestük a nevet, melyet a kisfiam adott. Volt egy kis plüsskutyája, amit Mosolygónak nevezett el. Megfogadtam, hogy én is úgy fogok vigyázni erre a kis csapatra, mint ahogy ő vigyázott a játékára - idézte fel a néptánc-pedagógus.

A kis táncosok az Életfa iskolában gyűlnek össze, többek óvodás testvére is be-besurran a próbákra. A Katona Zsolt által a néptáncra hangolt, speciális készség- és képességfejlesztő „mozgásanalóg" módszerrel gyakorolnak: a végtagok mozgását kötik össze.

- Megpróbáljuk kézzel utánozni a táncos mozgásokat, ezekhez mondókákat, játékokat, élőzenét kapcsolunk. A mozgásokat tőlem látják és megpróbálják visszaadni: ha lábbal dolgozom, ők kézzel és fordítva is - vázolta.

Dobolt ütemek és lépések, ugrások - Katona Zsolt és a gyerekek a próbán, amelyen Rezes Gábor muzsikált (a képen jobbra a háttérben) Fotó: Keszey Ágnes

Így lesz nevekből lépés, s válik a kis táncosok lábaiban tánccá a zsámolyon kézzel dobolt ütem. Fejlesztő hatása is van a gyakorlatoknak.

- Azokat az agyi pályákat mozgatják meg, melyek fontosak a jobb- vagy balkezesség kialakulásánál. Rengeteg gyerek öt-hatévesen még nem tudja eldönteni, melyik kezét kéne használni. Hivatalos neve az lehetne, hogy népi játékokon és mondókákon alapuló ritmikus képességfejlesztés. Ezt nem én találtam ki, vannak, akik így tanítanak olvasni, írni, de a néptáncra való átültetése az én módszerem. Bármilyen táncban lehet alkalmazni, a néptánc annyival előnyösebb, hogy anyanyelvünket is hordozza, így segít a tanulásban is - elemezte Katona Zsolt.

A mozgásanalóg módszer a hagyományőrzésben, a koreográfiák tanításában is újat hozhat.

- A néptáncoktatás ötven év körüli fiatal tudományág. A szakemberek most kezdik kialakítani a módszereket, amik túlmutatnak azon, hogy megtanulunk egy somogyi ugróst, feltesszük a színpadra, egyszerre eltáncoljuk és ennek mindenki örül. Ez is nagyon szép és csinálni kell, hiszen a közösséget összekovácsolja. De ezen jóval túlmutató hozadéka is van a népi kultúrának: az írás, olvasás, számolás kialakításában segítségül tud lenni a pedagógusoknak.

A módszer az improvizációnak is nagy teret ad.

- Itt, a Mosolygóban minden hagyományt felrúgtunk azzal, hogy nem egy falunak vagy területnek a táncát kezdtük el tanulni. Hagyok időt, hogy a gyerekek lábán meglássam, mi lesz, amit ők jól el tudnak táncolni. Improvizálnak, szabadon alkotják a lépéseket, ami a lábukból kijön. Ez még nekem is új és kísérleti dolog. A módszer évek óta a fejemben volt, de a csoportomban egy éve csináljuk. Mindig jönnek újak, ezért kicsit mindig újra kell tanulni. A pedagógusnak mindig külön feladat, mivel improvizatív, szabad, kreatív és felszabadító, és a gyerekek hangulata is ilyen. Sokszor kellene a gyeplőt visszafogni, de én inkább nem szoktam, hagyom, hogy önfeledten tudjanak táncolni, megalkotni saját mozgásukat - mesélte a néptáncpedagógus, aki több óvodában is vezet foglalkozásokat.

De vajon hogyan lehet ily módon követni a hagyományos koreográfiákat?

- Az oktató felelőssége, hogyan tudja a gyerekek lábáról lehántani, ami nem oda való, és mennyire tudja megmutatni, mit kell erősíteni. Ha én az autentikus mozgást emelem ki anélkül, hogy erre felhívnám a figyelmet, a gyerek előbb-utóbb ösztönösen azt kezdi el utánozni. Ugyanakkor úgy érzi, hogy saját maga találta ki, és ez valóban így is van. Mindenki másképpen mozog és mindenki másképpen fogja a saját táncát megalkotni. Én próbálom őket egységesíteni, hogy valamilyen stílusirányba azért elindulhassunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!