Kultúra

2017.03.07. 16:53

Adys öregdiákok öntevékeny bemutatkozása a Móriczban

Zalaegerszeg - Szemszögek, avagy a művészet sokszínűsége. E címmel nyílt kiállítás a napokban adys öregdiákok munkáiból a Móricz Galériában.

Magyar Hajnalka

A kiállítás magánkezdeményezésre született, Preisinger Éva andragógus, művelődésszervező ötlete nyomán. A tárlaton az Ady Endre Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2008-ban érettségizett rajzos osztályának 13 öregdiákja mutatkozik be, az apropó: az iskola tavaly ünnepelte a falai közt zajló művészetoktatás 25 éves évfordulóját.

- Bár többségünk más területen igyekszik boldogulni, az alkotás mindennapjaink része maradt. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is a nyilvánosság elé lépünk munkáinkkal - világítja meg motivációikat Preisinger Éva, aki korábban főként hagyományőrző rendezvények szervezésével foglalkozott. - Októberben kezdett körvonalazódni az elhatározás, a november és a december avval telt, hogy közösségi oldalakon, emailen verbuváltuk a csapatot, hiszen az érettségi óta alaposan szétszóródott a társaság. A szervezés egészen a megnyitóig tartott. Szerencsére a Móricz Galéria vezetőjétől, Vécseyné Perom Erzsébettől minden szükséges segítséget megkaptunk. Sok technikai teendő adódott, hiszen számos munka elektronikus úton érkezett, azokat nyomtatni, kereteztetni kellett, nem is szólva a plakátkészítésről, s egyéb teendőkről.

A kiállítók két kivétellel részt is tudtak venni a megnyitón. Ülnek (balról): Lakyn Benefield, Gyurkó Amarilla, Nemes Beáta, Berki Nóra, Zalavári Veronika. Állnak: Mező Máté Márton, Berecz Zsolt Gábor, Tátrai Réka, Preisinger Éva, Takács Alexandra, Bakonyi Zsolt

Mindez persze nem kevés költséget is jelentett, amit a kiállítók vállaltak, nem feledkezve meg a megnyitó közönségének megvendégeléséről sem. S hogy kikkel találkozhatunk a paravánokon? A kiállítók: Berecz Zsolt Gábor (grafika); Bakonyi Zsolt (grafika, festészet, pirográfia); Berki Nóra (festészet); Csóriné Mrázik Orsolya (fotográfia); Farkas Döniz (festészet); Gyurkó Amarilla (kerámia); Lakyn Benefield (festészet, grafika); Mező Máté Márton (kerámia); Nemes Beáta (tetoválás); Preisinger Éva (festészet); Takács Alexandra (grafika, tetoválás); Tátrai Réka (grafika); Zalavári Veronika (fotográfia). Szakmájukra nézve pedig a programozótól a védőnőn át az építészmérnökig szinte az élet minden területét képviselik.

Szemezgessünk az anyagban. Preisinger Éva nonfiguratív festményekkel szerepel, amelyekkel érzelmeit, hangulatait, a külvilág impulzusait ragadja meg. Belső igény hajtja, rendszeresen fest, havonta több munka is kikerül a keze alól. A fotózással foglalkozó Csóriné Mrázik Orsolya egyenesen Kínából küldte el anyagát, hiszen három éve ott él, s a kínai kultúrát tanulmányozza és fotografálja. Gyorsabban beért a Móriczba munkáival a zalaegerszegi Takács Alexandra, aki a tetoválásban keresi a maga útját.

Nemes Beáta Londonból küldte el a tetoválásait bemutató fotókat

- Sajnos nem sikerült művészeti vonalon továbbtanulnom, ám ennek ellenére sem tudom más területen elképzelni az életemet - mondja. - Öt éve rátaláltam a tetoválásra, amiben örömömet lelem, magam is tervezek már mintákat.

Ugyancsak a tetoválásban bontakoztatja ki tehetségét Nemes Beáta, aki textiltervezést is tanult. Londonból küldte el a tetoválásait bemutató fotókat, munkái nívóját jelzi, hogy az East Coast Tattoo Expón 2. helyezéssel díjazták.

A Söjtörön élő Bakonyi Zsolt környezetkutatónak tanult, végül a Vízműnél kötött ki. A kiállításon többféle technikával jelentkezik.

- Nagyon jó ötletnek tartom ezt a közös megmutatkozást, még az is lehet, hogy nem marad egyszeri alkalom - vetíti előre a lehetséges folytatást. - Jómagam sokféle technikával próbálkozom, olajképet, grafikát és pirográfiát is hoztam a kiállításra. A realista ábrázolás áll hozzám közel, leginkább a portré műfaját kedvelem. Gyakran készítek képeket ajándékba ismerősöknek, rokonoknak, maradandóbb és személyesebb, mint egy csokor virág. Több rajzpályázaton indultam már, a legjobb eredményem egy országos 2. helyezés, ami nagyon motivált.

Bakonyi Zsolt, valamint Takács Alexandra munkái a tárlaton Fotó: Katona Tibor

Mező Máté Márton kerámiákkal jelentkezett, amelyek a család almásházai háromkemencés kézműves műhelyében születtek.

- Keramikus vagyok és alapvető kézműves tevékenységeket (kerámia, nemezelés, batikolás, gyöngyfűzés, stb.) oktatok. Édesanyám Rakonczai Ágnes, aki korábban tanított is az Adyban, az ő nyomdokain járok. Gyerekekkel foglalkozunk, járnak hozzánk tanítványok a pesti Kisképzőből is. A tradicionális és a modern művészkerámia egyaránt kedves számomra, több kiállításon szerepeltem már.

A 31 fős osztályból 13-an jelennek meg a paravánokon, ami arról üzen, termékeny talajra hullott a művésztanárok igyekezete. Fischer György, Farkas Ferenc, Frimmel Gyula, Tánczos György mellett Nagy Szilvia, Szommer Judit és Tóth Norbert egyaránt foglalkozott az osztállyal. A kiállítás április 14-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!