Kultúra

2017.06.03. 13:31

Kölcseysek nyerték az országos színháztörténeti versenyt!

A Nemzeti Színház háromfordulós színháztörténeti vetélkedőt hirdetett februárban a 10-11. osztályos gimnazisták számára, melynek utolsó fordulóját pénteken rendezték meg a fővárosban.

Arany Horváth Zsuzsa

A hatvanegy vetélkedő csapat közül a zalaegerszegi Kölcsey gimnázium végzett az első helyen. A zalaegerszegi diákokat Laki János tanár készítette fel a versenyre. A színháztörténeti és irodalmi vetélkedőt Katona József Bánk bán című művével a középpontban hirdette meg a Nemzeti Színház. Az első helyezett nyereménye többek között, hogy a Nemzeti Színház egy napra kitelepül az iskolájába egy választott napon. Ezen kívül az I. helyezett csapat tagjai és felkészítő tanára egy-egy tabletet és egy-egy kétfős Nemzeti-bérletet kapott. A győztes csapat részt vehet a jövő évi vetélkedő feladatainak kidolgozásában és értékelésében.

Képünkön a nyertesek, középen Laki János, mögötte jobbra Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, valamint a vetélkedő szervezői és a csapattagok: Andics Mátyás, Dervalics Dorka , Laki János felk.tanár, Marton Angéla, Magas Bianka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!