Kultúra

2017.02.12. 16:26

Költeményről - festményeken: így látják az alkotók a Balatont

Vonyarcvashegy –Nem mindennapi alkotómunka eredményét láthatja a közönség a XXV. Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep tárlatán.

Keszey Ágnes

A művészek ugyanis az alkotótáborban Serdar Ünver török költő Balaton című versének ihletésére alkottak. A művekből vasárnap nyílt kiállítás, a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat zárórendezvényeként.

– A 25. művésztelepet az elmúlt év júniusában rendeztük meg. Szokásunkhoz híven több országból is hívtunk alkotókat, de természetesen  megbecsüljük a helyi és környékbeli művészeket is- mondta Illésné Major Julianna, a vonyarcvashegyi Művelődési Ház igazgatója, aki nem csak a verset olvasta fel a  megnyitón, hanem egyenként is szólt az alkotókról és bemutatta képeiket.

Illésné Major Julianna a tárlat megnyitóünnepségén Takács-Szencz Lívia és Takács Ferdinánd alkotása előtt Fotó: Keszey Ágnes

Csakúgy, mint e  művésztelepen, s a településen már hagyományos alkotó rendezvényeken készült alkotások  egy része   helyi közintézményekbe kerül, s a művelődési házban is marad jó pár alkotás- azzal a reménnyel, hogy Vonyarcvashegyen  majd létrejön egy állandó galéria, mely egész évben át kulturális élményt jelenthet a helyieknek és a településre érkezőknek.

A most nyílt tárlat két hétig látogatható a Művelődési házban és az ihlető vers is olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!