Kultúra

2016.05.05. 12:07

Könyv készült a 80 éves Egervári Klára életpályájáról

Zalaegerszeg - Akik jelen voltak az Egy színészi pálya története című kötet minapi bemutatóján, igazolhatják, Egervári Klára színművésznőt látva az energia szó leghelyénvalóbb szó ma is.

Arany Horváth Zsuzsa

Erről beszél az előszóban a könyv szerkesztője, Klárika hivatásos beszélgetőtársa, Tucsni András. A mindent elsöprő energiáról. Arról a pillanatról, amikor a színész megérzi a parókaragasztó illatát és a rivaldafényt, haló poraiból is életre kel, énekel, táncol, bolondozik hű közönsége örömére.

A Hevesi Sándor Színház örökös tagja és a teátrum korábbi dramaturgja, mint a kötetből kiderül, számtalan órát töltöttek együtt, hogy áttekintsék a Pécsről indult pályát, s a képekkel gazdagon illusztrált kötettel bevilágítsanak minden zugába. (Tucsni és Egervári szerepelt is együtt a zalaegerszegi színház alapításakor a Mélyvíz című darabban.)

Tucsni András már a kilencvenes években belekezdett a kötethez szükséges gyűjtőmunkába, például Győrben talált „nyomokat”. Hiszen meghatározó időszakot töltött az ottani színházban mindenki Klárikája. Az a színésznő, akit 15 éves korában fedezett fel Szendrő József a baranyai Vasasi Bányatelep Színpadán, hogy elindítsa az egész ország szinte minden színházát bejáró életpályáján, aminek a végpontja a zalai közönség szerencséjére a Hevesi Sándor Színház lett. (Amit Ruszt Józsefnek köszönhetünk, hiszen vele jött Szegedről színházat alapítani.)

A vallomásokból kiderül, esze ágában se volt színésznői álmokat dédelgetni, noha az énekléssel mindig nagy barátságban volt. A kisiskolai zongoraóráján is hallás után megtanult operettdal előadásával vágta ki magát.

A művésznő teljes erőbedobással száguldott végig Thália szekerével, mondhatni, a saját életén: Győrben élte át 1956-ot, s azt, hogy a társulat legfontosabb tagjait hogyan hurcolta meg a megtorlás. Békéscsabán Júliával nyitott, 1959-ben Miskolcon Latinovits Zoltán partnere lehetett, igaz, hat albérlet volt az otthona. Huszonöt éves, amikor Veszprémbe érkezik, majd Szolnok a következő állomás, amit Kaposvár követ. Ott már játszott vele 8 éves kislánya is, aki ma színész. Tíz év Szeged után érkezett meg hozzánk, hogy 18 évadot töltsön a teátrumban, itt kapjon 1990-ben érdemes művész díjat. 60 évesen itt játssza a Csárdáskirálynőben Cecíliát. Átélhette a legnagyobb primadonnáknak járó élményt: hintó vitte a városban, zenekar kísérte, kifogták a lovakat, pezsgőt ittak a cipőjéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!