Kultúra

2016.10.17. 12:08

KÓTA-díjjal tüntették ki a Muravidéki Nótázók népdalkört

Lendva – A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége legrangosabb elismerését, KÓTA-díjat vehetett át a minap a 15 éve alapított Muravidéki Nótázók.

Gyuricza Ferenc

A KÓTA-díjra – a szakmai szövetség egyéb elismeréseivel és minősítésével, például az Arany Pávával ellentétben – nem lehet nevezni, azt csak olyan együttesek és szólisták vehetik át, akiknek a munkásságát valóban kiemelkedőnek tartják a szervezet vezetői. A Muravidéki Nótázók a korábbi minősítőkön eddig már két alkalommal kapott Arany Pávát, s ugyanígy kétszer nyerte el a másik meghatározó szakmai szervezet, a Vass Lajos Népzenei Szövetség legmagasabb szintű minősítését.

Fotó: Gyuricza Ferenc

– A KÓTA-díjat a Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége legrangosabb éves rendezvényén vehettük át, még október 8-án – mondta lapunknak a dalkör karnagya, Cseke József. – Ezúttal nekünk nem volt fellépésünk, a rendezvény keretében a többi kitüntettel együtt bennünket ünnepeltek, aki rendkívül jóleső érzés volt. A Muravidéki Nótázók 15 éves karrierjének ez a csúcspontja, hiszen ez egy szakmai elismerés, vagyis a népzenész-népdalénekes szakma díjazta eddigi tevékenységünket. Emellett az én személyes munkásságomnak is olyan meghatározó eseménye, ami a további munkára sarkall, már vannak is ötleteim, amiket szeretnék a nótázókkal közösen megvalósítani.

Fotó: Gyuricza Ferenc

A karnagy kérdésünkre azt is elmondta, a KÓTA-díj egy plakett, amihez díszoklevél is jár. Az elismerést többek közt azért kapták, mert 15 éves pályafutásuk során nemcsak azt bizonyították, hogy a zalai és muravidéki népdalkincset országos hírűvé lehet tenni, de azt is, hogy zenekari kísérettel ellátva a közönség számára is fogyasztható és élvezhetővé tudják varázsolni.

A Muravidéki Nótázók jelenleg hat főből áll, Cseke József mellett dr. Bence Lajos, Gelencsér Sándor, Szabó Ferenc, Császár Szebasztiján és Pál Péter a tagja, valamint alkalmanként a jelenleg munkája miatt külföldön tartózkodó Tóth Alfréd is fellép velük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!