"Láthatatlan kiállítás" címmel nyílt bemutató Zalaegerszegen a látássérültek világáról

Összes érzékszervünk közül a szem a legfontosabb, hiszen az egészséges ember a külvilágból származó információk 60-80 százalékát látása révén érzékeli, és az emberi agy 40 százaléka a látással foglalkozik. A minap sokaknak volt módjuk kipróbálni, milyen az élet, ha fotonnyi fény sem segít, mert a megyeszékhelyre látogatott a Láthatatlan kiállítás a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének szervezésében.

Célzott közönséget hívtak meg a rendezők, olyanokat, akik munkájuk során kapcsolatba kerülnek látásfogyatékosokkal. Invitáltak döntéshozókat, hivatalok munkatársait, egészségügyi és szociális területen dolgozókat, például a kórházi szemészet munkatársait is.

- A szakemberek tankönyvekből ismerik az állapotunkat és az elmondásunkból, de tapasztalatuk nincs róla, milyen is ez - mondta az egyesület alelnöke, Choma Balázs.

- Ebben megerősített saját tapasztalatom is. Egyik alkalommal a szemészeten járva megkérdeztem, mikor rendel az általam keresett doktornő. Készségesen válaszolt a megszólított: ki van írva - idézte fel derűsen Choma Balázs és elárulta, a két napon közel háromszázan ismerhették meg a láthatatlan világot.

Már a Keresztury VMK előterébe belépve próbára tehették magukat a látogatók. A botorkálónak elnevezett labirintusban a vakok legfontosabb segédeszközével, bottal kereshettük a kiutat, az asztaloknál pedig bekötött szemmel, csak a tapintásra hagyatkozva kellett felismerni tárgyakat. Odébb a Braille-írógép adott feladatot. Nos, a hét billentyűt kezelve csak segítséggel írtam le a keresztnevemet, azt is jó pár perc alatt. Vigaszul elárulták, csak a vakok 10-15 százaléka ismeri a dombornyomásos betűket és alig egy-két százalékuk használja a mindennapokban.

A Láthatatlan kiállítás látogatói kipróbálhatták a botorkálóban, miként közlekedik a vak ember
Fotó: Pezzetta Umberto

- A számítógépek és okostelefonok alkalmazásai kiszorították a Braille-írást - magyarázta Kovács Margit, első kalauzunk a sötétség birodalmának berendezett színházteremben. Öten léptünk be, egymás vállát fogva, libasorban, hogy ne vesszünk el a sötét semmiben. Margit útmutatása mellett tapintással próbáltunk felismerni tárgyakat, miután leültünk az asztalhoz, ami csak akkor könnyű, ha tudjuk, hol a szék. Ujjaim fürgén azonosították a dominót, még a számát is leolvastam, de azt már elképzelni se bírtam, miként tudnám a kezembe akadt rücskös Rubik-kockát kiforgatni. Igaz, ez akkor sem ment, amikor láttam a színeit...

- A gépek a szövegeket felolvassák, még a pénzt is felismerik és megmondják, milyen bankó van a kezemben, de a képekkel ezek sem tudnak mit kezdeni - folytatta közben a magyarázatot a 47 éves asszony, aki számára a képek nem is léteznek, mert születetten vak. De ez nem gátolja meg abban, hogy megejtő pontossággal érzékelje környezetét. Bemutatkozásunk után szinte tökéletes személyleírást adott rólam: magasság, alkat, életkor stimmelt. Mindezt a hangomból és egy kézfogásból, mert a vakok sosem tapogatják meg a másik ember arcát, hogy jobban megismerjék. - Csak a filmekben van így, mert meghatóbb a jelenet - mondta, de ezt persze csak mások elbeszélésből vagy olyan kérdésekből tudhatja, mint hogy, milyen a vakok lakása, ők a falhoz tolnak minden tárgyat, hogy ne legyen útban?

- Hát olyan mint másoké, hiszen a bútorok legtöbbször a fal mellett vannak, nem? - adta meg a választ Laczkó Rozi, aki a szobroknál segédkezik nekünk. Három figura várt ránk a sötétben. Csak a végén jövök rá: angyal, Buddha és Rákóczi kontúrjain matattak ujjaim, amiket először valami szárnyas pufók figuraként, illetve kopasz dagadt emberkeként írtam le magamban, ám a fejedelemnek már a bajuszát is felismertem. Kezdek látni az ujjammal, tűnődtem? Az ételek könnyen mentek, az ízek, illatok, az emlékek segítettek.

Laczkó Rozi közben irányított és mesélt: neki nemcsak formák léteznek, ő emlékszik arra, milyen a világ, mert 21 évesen támadta meg betegség a látását. A kisfia hároméves volt, a második gyermekét öt évvel később már vakon vállalta, ennek 22 éve. Megtanult együtt élni ezzel az állapottal. Számítógépes tanfolyamot végzett, telefonos, internetes munkát vállalt, nyolcadik éve dolgozik a kiállításnál, és vallja, mindent meg lehet érezni, meg lehet hallani a világban.

Kovács Margit számára a külvilág formákból áll, úgy mondta, még a színeket is így felelteti meg. És mennyire kerek így a világ? Két felnőtt gyermekére lehet büszke, a nevét pedig a Guinness-rekordok könyvében is jegyzik. Esélyegyenlőségi tandem kerékpáros sebességi világrekordot állított fel 2013 nyarán, amikor Nagy György kerékpárversenyző mögött tekerve az M0-ás lezárt szakaszán 95 kilométer/órás tempóra gyorsultak egy gépkocsi szélárnyékában. S ha tandemből ennyi nem lenne elég, ugrott már ki repülőből 4000 méterről is ejtőernyővel.

- Segítséggel szinte mindent megtehetünk - vette át a szót Németh Mihály, a harmadik láthatatlan tárlatvezető. - Jól felismerhető az utcán, ha a vak eltévedt, keres valamit. Ilyenkor mindig a bal kezéhez nyúljunk, mert a másikban a bot van és annál rosszabbat nem tehetünk, mintha azt a kezét fogjuk meg, azzal elvesszük a "látását". Az a jó, ha én, a vak fogom meg a segítő könyökét, vállát vagy belé karolok, mert akkor előttem egy lépéssel megy és vezet engem. Ha ő karol belém, vagy fogja meg a vállamat, kezemet, akkor tulajdonképpen én vezetem őt. A lépcsőn sem kell segíteni, mert a járással nincs bajunk, csak nem tudjuk, merre menjünk, hol kell felszállni a buszra, villamosra, hol a jelzőgomb, hol a járda, a peron széle - sorolta.

- Ismerős, megszokott környezetben a vak is magabiztosan közlekedik - tette hozzá Juhász Zsolt, a kiállítás vezetője. - Ezért ne tegyük odébb a szemetest se az irodában, ha látássérült munkatársunk is van. Az országban közel nyolcvanezren élnek különböző, de súlyos látássérüléssel. Ez a kiállítás az egészségeseknek mutatja meg, milyen látássérültként élni. Szeretnénk főleg a gyerekekkel megismertetni a vakok mindennapjait, és hogy minél több látássérült tanulhasson együtt az egészségesekkel. A másik álmom, hogy mindenki, aki a munkájában emberekkel foglalkozik, egyszer látogasson el hozzánk, tapasztalja meg, milyen látás nélkül élni - mondta.

A budapesti Millenáris Parkban működő Láthatatlan kiállítást Magyarországon 2007-ben építették meg egy német házaspár ötlete alapján. Az újságíró férfi megvakult, és a felesége szerette volna megtapasztalni, mit érezhet a férje. Ezért elsötétítették a lakásukat hosszú hetekre, és úgy éltek. Hasonló kiállítás működik Varsóban, Prágában és Stockholmban is.