Lázár Dávid amatőr költő álomvilágot építene fel a verseivel

2017. augusztus 13., 10:00 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila
komment
NAGYKANIZSA Társas kapcsolatok, szerelem, filozófia és teológia. A 28 éves Lázár Dávid amatőr költő verseinek témája szerteágazó. A szakácsként végzett fiatal örül, ha a költeményein keresztül az ember megnyugvást találhat.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

-Miként indult az élete?

- Fityeházon nevelkedtem, elég átlagos gyermekkorom volt, habár akkor is kitűntem a társaim közül, igaz, nem egészen úgy, mint József Attila. Se árva, se csodagyerek nem voltam. Diákként feladtam a tanáraimnak a leckét - fogalmazott Lázár Dávid. - Nagykanizsán szakács szakképesítést és érettségi bizonyítványt szereztem, ám nem tanultam tovább. Ennek oka részben az, hogy érettségi után a családomnak sajnos nem volt lehetősége támogatni, a tapasztalatlanságomból adódóan pedig nem mindig éltem az élet adta lehetőségekkel. A Zsigmondy szakképző iskolában Szele Imre és Marosi Attila észrevétlenül is egyengették az utamat érettségis éveim alatt. Mindig is kiálltak mellettem és támogattak, még akkor is, amikor feladtam vagy éppen megmakacsoltam magam. Sajnos az életemet beárnyékolták tragédiák, amelyek nem is azonnal, de alapjaimban rengettek és változtattak meg. Habár voltak körülöttem, úgy éreztem, hogy 20 évesen magamra maradtam.

- A tragikus fordulat közrejátszott abban, hogy a versek felé fordult?

- Szerettem volna elköltözni a megyéből és új életet kezdeni, illetve ez idő alatt forrott ki bennem a versírás és versmondás iránti szeretet. Egyre többet foglalkoztam ezzel a szabadidőmben, iskola után könyvtárba jártam. Tanulni ekkor sem szerettem, csak azt olvastam, ami érdekelt. Az érettségi után elköltöztem Nagycenkre, gyakran felkerestem a Széchenyi-kastély kertjét, ami megihletett. Majd Sopron és Érd következett, ám mindenütt inkább csak a helyemet kerestem. Nyugat-Ausztriában dolgoztam egy szezont szakácsként, hazaérkezve sokévnyi útkeresés után végül Szombathelyen telepedtem le, ahol egy gyárban a termelés minőségéért felelek.

Lázár Dávid: Írásaim leggyakoribb témái a társas kapcsolatok, a szerelem, a filozófia és teológia

 

- Milyen témájú versei vannak? Mi vagy éppen ki inspirálja?

- Az utazásaim alatt igyekeztem folytatni ismereteim elmélyítését, igaz, autodidakta módon. Sok embert ismertem meg, akiknek megvolt a maga történetük. Akadtak köztük olyanok, akik más kultúrákból jöttek, de olyanok is, akik az enyémtől eltérő hitvallással éltek. Tőlük sokat tanultam. Ezen dolgok összessége által sikerült átfogóbb képet kapnom a világról és magamról. Ezek a történések alakították, formálták meg azt, miként ragadjak tollat vagy azt, mi céllal. A téma legvégül mindig az egyénből fakad, nincs ez másként velem sem. Írásaim leggyakoribb témái a társas kapcsolatok, a szerelem, a filozófia és teológia, tehát maga az élet, maga az ember és annak helye a világban. Ezek a dolgok inspirálnak, valamint természetesen a magánéletem. Az ember társas lény, így rengeteget írok a szerelemről, az ember világban betöltött helyéről. Mindeközben azt remélem, nemcsak magam, de olvasóim is válaszokra, sőt akár kérdésekre lelnek. Azt szeretném, ha írásaimmal egy új világot építenék fel. Ezt a világot már részben megálmodtam, és minden sorral, szóról szóra tárom az olvasóim szeme elé.

- Kik a példaképei?

- Példaképeim a költészet területén a "nagyok". A régiek és újak egyaránt. József Attila, Nagy László, Weöres Sándor, őket szeretem. Kortársak közül Juhász Ferencet, Lackfi Jánost, Kányádi Sándort kedvelem leginkább. Mivel a versmondás is közel áll a szívemhez, Jordán Tamást, Sinkovits Imrét és Latinovits Zoltánt emelném ki. Az ő munkásságuk, művészetük is nagyban hozzájárult, hogy ma az vagyok, aki vagyok.

- Mit gondol a saját költészetéről?

- Igyekszem alázatos lenni és nem elhelyezni magam, főként azért, mert folyamatosan fejlődöm, változom, ahogy minden ember. Habár akadnak állandó paramétereim, visszatérő elemeim, amelyek az évek során szinte alig vagy abszolút nem változtak. Ötletekből kifogyhatatlan tárházzal rendelkezem. Hogy csak párat említsek, ott van például a „Saját szavaiddal” című versciklusom, amelynek a legfőbb ismérve, hogy benne ismert és kevésbé ismert költők verseinek címéből komponálok új költeményeket. Szintén újszerű próbálkozás az „Erósz és Pszükhé álmodik” ciklus, amely tulajdonképpen egy több versből álló történet. A versek önmagukban is megállják a helyüket, érhetők, érezhetők, ám csak együtt tárják fel Erósz és Pszükhé valódi titkait. A történet e két személy szerelméről és megpróbáltatásairól mesél. De számos új, kreatív tervet dédelgetek a jövőre nézve. A kitartáshoz sok erőre van szükségem, a barátnőm támogatása sokat ad. Habár nem tartom magam sem költőnek, sem írónak. Ha az vagyok, majd az idő igazol. Weöres Sándor mondta egyszer: „Nem biztos, hogy van valami, de biztos nincs: a semmi”. Valahogy így vagyok az írásaimmal.

- Mint említette, rengeteg újszerű elképzelése van, mégis mit szeretne megvalósítani?

- Természetesen a cél az önálló kötet és a szélesebb olvasókör elérése, bár rögös az út. Jelenleg a verseim többsége a saját Facebook-oldalamon, valamint a blogomban érhető el. Az irodalmi folyó-iratoknak írt megkereséseimet sajnos egyre visszautasítják, legtöbbször újító szándékaimra vagy éppen terjedelembeli okokra hivatkozva. Nagy a verseny, kemény harc folyik a papírért és nyomdafestékért. Úgy hiszem, hogy jó irányba tartok, s hamarosan beteljesíthetem az álmomat.

Van ez a lány: Csillagképek

"Arra egyikünk sem emlékszik, miként kerültünk ide, csak annyi bizonyos, hogy miután megszülettünk, emberek neveltek minket. Sokat tanakodtunk ezen és végül arra jutottunk, hogy én biztos a galaxis pereméről származom, míg ő a csillagködön túlról, annak szinte kellős közepéről. Ezt abból gondoljuk, hogy nekem jóval kevesebb az anyajegyem, mint neki. Tudniillik, a testünkön fellelhető valahány anyajegy leképeződése egy-egy csillagnak odafent. Ujjainkkal ha játszunk, gyakran összekötögetjük őket. Sokan nem tudják, de ekképp születhetnek csak újabb és újabb csillagképek odafent... (Ám mi sohasem nevezzük el őket, azt meghagyjuk az embereknek. És míg ők csak a nevükről, mi a kimondatlan minden másról ismerjük fel őket.)"

Benedek Bálint

2017. augusztus 13., 10:00 szerző: Benedek Bálint fotós: Szakony Attila

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...