Kultúra

2016.05.27. 09:43

Lekapni egy kötetet - Beszélgetés Kubik Annával

Tudatos hangformálása, ösztönösen őrzött akcentusa, tágra nyílt szemű szenvedélyes tekintete, dacos nézése évtizedekkel ezelőtt robbantotta be otthonainkba Kubik Annát. Az Úri muriból és a Dorottyából adott elő Major Tamás ijesztő szemöldöke előtt.

Arany Horváth Zsuzsa

A legendás Ki Mit Tud?-ról van szó, amikoris előfordult az is, hogy az egyik elődöntőből a másikba a zsűri ellenében a közönség juttatta tovább. Mert magával ragadó volt. Csokonai, Móricz szólalt meg összetéveszthetetlen hangján, hogy egy évtizeddel később Sütő András szárnyas szavait suttogja, kiabálja az akkori Nemzeti Színház színpadán. A rendszerváltás előtt, 1988-ban - tán még sokan emlékeznek rá - estéről estére eleven kiáltvánnyá, elköteleződéssé sűrűsödött az Advent a Hargitán című Sütő-dráma előadása, amely után égő jelentést kapott a székely himnusz a felállva éneklő nézők akaratából. Kubik Anna Rékát és Kisrékát játszotta, ártatlanul nagy hévvel, Sinkovits Imre és Agárdy Gábor partnereként.

Annak idején Major Tamás zsűrielnök azt javasolta a lobogó hajú székesfehérvári könyvesbolti eladólánynak, tanuljon. Megfogadta. Négy év múlva végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. A szikár életrajz lexikonadatait rögzítve leírhatjuk: ezután a Nemzeti Színházhoz került, 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, majd a Művész Színház, végül a Thália Színház művésznője lett. 1999-től újból a Nemzeti, 2000 és 2013 között pedig a Pesti Magyar Színház szerződtette. 2002-től vendégművésze volt az új Nemzeti Színháznak. 2013-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja.

A minap pedig a zalaegerszegi közönség hallhatta jellegzetes hangját, amikor Zsirai László író-újságíró friss köteteiből olvasott fel a könyvbemutatón a Deák Ferenc Megyei Könyvtár olvasótermében.

Ritkaságszámba menően szokatlan, hogy egy könyvkiadó ekkora odaadással kísérje útján az általa megjelentetett köteteket, országos bemutató turnét szervezve köréje, olyan ismert színművésszel, mint a Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művész Kubik Anna.

- Az én életemben is elég példátlan, ugyanakkor példaértékűnek tartom. A kiadó megtisztelte a hatvan éves szerzőt azzal, hogy egyszerre három könyvét adta ki, s még a bemutatását is leköveti. Külön öröm számomra is ez a turné, mert nagyon elhanyagoltnak érzem ezt a területet. Az irodalom itt már rég elvesztette a respektjét.

- Mostanában az irodalmi lapok, folyóiratok támogatása is erősen lecsökkent. Gondolom, fájlalja.

- Hát igen, el se kezdem mondani, mi minden fáj mostanában. Hiszen hol találkozzon az új irodalmi terméssel a közönség? Rejtély ugyanúgy, mint az, ami a médiában zajlik. Bár szerintem, ha elég hangosan kiabálunk, meghallják. Úgy néz ki, elindítanak egy kulturális tévécsatornát. Mi szeretnénk visszavenni a terepet, azért, hogy újból legyen anyanyelvi műsor, legyenek versek, mivel huszonvalahány év óta nincsenek jelen ezek a műfajok. A Lyukasóra című irodalmi tévés tanórát említem például, amit nagyon szerettünk a nézőkkel együtt, úgy vélem, nagyon hiányzik a palettáról.

- „Egész népemet, nem középiskolás fokon?"

- Így van, ahogy József Attila mondja. De szerintünk színházi lapoknak is kellene léteznie.

- Nemcsak az erős kritikai megközelítésre gondol?

- Olyan lap jobban hiányzik, amit a közönség is szívesen forgat, ami friss ismereteket ad és nemcsak a szakma olvassa.

- Az internetre kerülő színházi tartalmak megtalálják a nézőket?

- Egy korosztályt talán igen, de a többség alighanem nem jut hozzá. Megint furcsa váltókorban élünk, mint már annyiszor, nem tudjuk, mi marad meg a nyomtatott sajtóból. Lehet, hogy a gyerekeink már csak számítógépen, telefonon tájékozódnak.

- Még szerencse, hogy olvasni ott is kell...

- De nem kíséri olyan jó könyvillat, mint ami most itt bennünket is körülvesz ebben a könyvtárban. Sőt, úgy tapasztalom, már itt-ott a lakásokból is hiányzik a könyvespolc. Már nem divat. Az én lakásom még tele van könyvvel, de a huszonéves lányom már másképp olvas.

- Úgy érzem, mintha Ön híd lenne a magyar színjátszás kivételes állócsillagai és a mai magyar színházi világ között. Még játszott a nagyokkal, most a kortárs társulatok fiataljaival dolgozik. Át tudja vinni „a túlsó partra", amit fontosnak érez például Sinkovits-féle korszakból?

- Mindent tőlük tanultam, kötelességem továbbvinni azt, hiszen a fiatalságomat velük töltöttem. Tőlük kaptam útravalóul, hogy a színészet nem merül ki a szerepjátszásban, példaadók vagyunk, ha akarjuk, ha nem.

- Fogadókészség?

- Próbáljuk feléleszteni a vers iránti érzékenységet, sokat dolgozom ezügyben, idén Szolnokon is volt „Megavers" vetélkedő, Székesfehérváron elindult a versünnep, ami egyéni teljesítményen alapul. A legjobbakat a végén elvisszük Székelyföldre verstáborba . A középiskolás generáción keresztül kezdjük újra szeretne a lírát. Bár szerintem a magyarok mindig is szerették a verseket, csak időnként figyelmeztetni kell őket. Hiszen mi úgy vagyunk, hogy az ország egyik fele verset ír, a másik fele verset olvas vagy mond. A legtöbb költő országa vagyunk. Jólesik lekapni egy kedvelt, sokat forgatott kötetet a polcról, mert ha bánat, ha öröm ér, találunk benne érzelmi muníciót, ami rezonál a miénkkel.

- Kubik Anna sosem írt?

- Nem, de mondtam, és most is teszem.

A színművész önálló esttel is megörvendezteti a közönségét. Még Bubik István támogatta ebben, rágta a fülét, amíg össze nem állt a mondandó, amit persze mindig csiszol, bővít, aktualizál.

- Magam is meglepődöm, mennyire szeretik, pedig másfél óra tömény vers.

- A versmondás sokat változott, bensőségesebb, mint évtizedekkel korábban.

- Igen, nekem azt szokták mondani, teljesen szabálytalanul mondom, ez gátlásossá is tett a főiskola után. De megértettem, azt, amit átszűrök magamon, meg fogja érteni a közönség, s ha hat, akkor jó.

Kubik Anna most Debrecenben társulati tag, de a fővárosban is sok a dolga. Tévében egyelőre nem láthatjuk, de szeretné ha újra kaphatna színházi közvetítést a néző.

Ne így nőjön fel a gyerek

Ha a főleg vidéki ifjabb generáció a nevét hallván „igen, ismerem, de régen láttam, miben is?", bizonytalansággal reagál, az éppen arra a helyzetre utal, amit Kubik Anna is szeretne - ugyan a maga módján szelíden- minél hangosabban jelezni a hazai kultúrpolitikának. Hol késik a hazai televíziózás értékképző-, mentő, közvetítő missziója? Ha nincsenek tévéjátékok, honi gyártású filmek, versműsorok, irodalmi programok, hogyan jusson el a magyar kultúra a kisvárosokba, kisfalvakba? Ahonnan például a Kossuth-díjas színművésznő is származik. Gyerek- és ifjúkori emlékeiből és tapasztalataiból tudja, ha nincs tévé, s benne színházi közvetítés, valamint versrovat, tán sosem kap inspirációt művészi tehetsége kibontakoztatására. De távol a kulturális központoktól egyszerű befogadói élményt sem. (A Veszprém megyei Ősi községben nőtt fel.) Kubik Anna jó szívvel emlékszik arra az időre, amikor a magyar irodalom klasszikus műveit tévéjátékok formájában érhették el szerte Magyarországon, de verseket, novellákat is hallhattak rendszeresen a tévénézők. Most, a csatornák széles kínálatába ne férne bele az értékes kultúra?

A Magyar Művészeti Akadémia színművészeti tagozata aktivistájakánt szerepet kíván vállalni abban, hogy ez a művész és a befogadó számára egyaránt hátrányos állapot megváltozzon. Nem tudja elnézni, hogy szabolcsi, zalai, borsodi, békési gyerekek üres tartalmú valóságshow kínálaton nőjenek fel. Bizakodó a tekintetben, hogy értő fülekre talál a jelzés, amit levél formájában juttatott el neves művésztársaival együtt Papp Dánielnek, az induló csatorna tartalom szolgáltatásért felelős igazgatójának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!