Mániája a zenélés - az improvizációból merít Lajkó Félix

Idén sem panaszkodhatott a közönség a magyarföldi fatemplom fesztiválon, hiszen  színvonalas zenei produkciókat hallhatott, neves előadók tolmácsolásában. A fiatalok közt népszerű fesztiváloktól eltérően itt nem az afféle bulizós slágerzenék viszik a prímet. A teljesség igénye nélkül fellépett ez alkalommal a Csík zenekar, Sebestyén Márta, a szervezők között is feladatot vállaló Kaláka együttes, Rátóti Zoltán, mellettük Ferenczi György és a 1-ső Pesti Rackák, míg a szombat este egyik sztárfellépője Lajkó Félix volt két társával, Brasnyó Antallal és Szabó Csobán Gergővel.

Már jóval az este 9 órai fellépés előtt megérkeztek, szinte észrevétlenül, kertek alatt, nem pedig a fesztivál főbejáratán át. Mielőtt elvegyültek volna a látogatók közt, sikerült mikronvégre kapnunk Lajkó Félixet.

Aki látta és hallotta játszani, biztosan megjegyzi az egykori Jugoszláviában, Topolyán született Liszt Ferenc-díjas magyar világzenei hegedűművészt és zeneszerzőt, aki kiválóan játszik citerán is.

Kiderült, hogy nem először járt az Őrségben, Magyarföldön is fellépett már, mint mondta, leginkább a templomra emlékszik. Hozzátette egyből, hogy ebben az időszakban rengeteg fellépésük van, de szívesen jöttek Magyarföldre is a Kaláka együttes meghívásának eleget téve.

A koncerten hegedűvel lép fel, de úgy tudom, első hangszere a citera volt. Népszerű hangszer volt ez gyerekkorában, ahol felnőtt?

– A falvakban működnek citerazenekarok, kórusok, egy ilyen helyen kezdtem zenélni. Talán a véletlen is közrejátszott abban, hogy ezt a hangszert választottam. Megkaptam a citerát és ezt akartam csinálni, nem kellett hajtani. Nem volt sok zenész a családban, dédnagyapám volt kocsmai harmonikás, talán ő egyedül foglalkozott zenével afféle profiként, a többiek amatőrként játszottak.

Falusi zenetanár is oktatta, majd az alapokat zeneiskolában sajátította el. A középiskolában ehhez csatlakozott a hegedű, ami a magyar népzene alapja és a komolyzenei daraboknak is fontos hangszere.

– Népzenét játszottam és hallgattam is, most is hallgatok, s mellette klasszikus és mai muzsikát is. Teljesen vegyesen válogatok, népzenét tekintve legutóbb például a Gyilkos-tó menti vidék zenéjét hallgattam, de azért ismerem és kedvelem a maiak közül mondjuk a Prodigy-t és az AC/DC-t is.

Úgy tudom, főként autodidakta módon tanult zenélni, miután otthagyta a zenei középiskolát. A zenélésre született tehetség?

– Szerintem nem vagyok született tehetség (mondta nevetve), de ha úgy tetszik, mások úgy gondolják, lehet, hogy az vagyok. De én nem érzem magam annak.

Vannak kétségek, bizonytalanságok önben  a zenével kapcsolatban?

– Kétségek mindig is voltak, most is vannak, azért gyakorolok. Ha halálos magabiztossággal tudná az ember magáról, hogy ő a legjobb, akkor minek gyakoroljon? Biztos abban is van valami jó, de én ezt sohasem éreztem. Ha nincs sok koncert, naponta több órát gyakorolok, míg fellépések idején nyilván kevesebbet, de akkor is kell.

Nem unja meg?

– Mindig van valami újdonság, készülnek a zenék folyamatosan. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy a zene életben tart. Gyerekkorom óta ezzel foglalkozom, valószínűleg ez valamiféle biztonságot nyújt számomra. Másrészt ennyi zenéléssel eltöltött év után már hozzá is szoktam, afféle mánia ez.

Zenéjében nagy hangsúlyt kap az improvizáció...

– Mindig abból alakul ki egy újabb téma, darab, a rögtönzés szerintem a zenében egy teljesen alapvető dolog. A komolyzenészek között is akadnak, akik improvizálnak, ez korábban a klasszikusoknál teljesen mindennapi dolog volt, újabban nem, nem tudom miért.

Ilyen az igazi zenélés?

– Az igazi zenélés nem attól függ, hogy improvizálunk vagy sem, de számomra valószínűleg ez az igazibb.

Melyek azok a találkozások, pillantok eddigi életében, amelyek építették?

– Talán amikor elkezdtem zeneiskolába járni, aztán amikor kirúgtak az iskolából, majd felvettek egy zenekarba, ez volt a Dresch Quartet, aztán amikor otthagytam őket. Ezek mind változtattak, viszont a zene csak lassan változik. De benne vannak ebben más fordulópontok is. Ilyen, ha az ember szerelmes lesz vagy nem lesz.

Romantikus embernek tartja magát?

– Szerintem minden zenész romantikus valamennyire, talán nem is csinálnánk ezt, ha nem lennénk azok. Bár túl romantikusnak sem érzem magam.

Az utóbbi időben a népzenénk tényleg reneszánszát éli?

– Van benne valami, egyre többet hallgatják az úgynevezett etno stílust, bár nekem más kapcsolódásom van a népzenéhez, hiszen nem most szerettem meg.

Foglalkozna zenei neveléssel?

– Nem hiszem, nem az én világom. Nincs is affinitásom ahhoz, hogy tanítsak. Kérdeznek tőlem persze, ha tudok, válaszolok, de nem lennék hiteles tanárként. Édesapám és anyám is tanár volt, belőlem kiölték gyorsan a pálya iránti érdeklődést.

Nem megyünk el sikerei mellett sem, hiszen komoly elismerésekkel bír. A Liszt Ferenc-díj mellett például idén a legjobb művész díjára jelölték a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a brit Songlines internetes szavazásán. Tavaly pedig egy amerikai nemzetközi dalszerző versenyen második díjat nyert A Madárnak című videójával.

Mennyire meghatározóak a díjak?

– Nem igazán foglalkozom velük, kevéssé érzem át, hogy mit is jelentenek. Nem fogott el egyiknél sem az az érzés, hogy most ez olyan nagy dolog. Ha tapsol a közönség, az többet jelent, és ha nem tapsolnak, hanem csendben vannak, az is egyfajta véleménynyilvánítás.

2013-ban a Mező címet viselő citerás albuma két hónapon át vezette a nemzetközi világzenei toplistát, majd ötödik helyen végzett. Számított rá, érezte, hogy ennyire jó lett?

– Nem számítottam rá, hogy ilyen helyeken végeznek a dalok. Nem is tudtam, hogy bárhova is benevezték. Nem mondom, hogy nem követem, de nem foglalkoztat nap mint nap. Nem igazán hiszek az ilyen versenyekben, ahogy a tehetségkutatókban sem. Pedig gyerekként jártam versenyekre, meg is nyertem többet, aztán ennyi elég is volt.

A sztárság, vagy ha akként kezelik, azt mondja, inkább zavarta egy időben, mintsem értékelni tudta volna, mostanra már megszokta.

Hogyan képzeli el a jövőt?

– Kevesebb koncert, több rádolgozás, több gyakorlás, új dolgok alkotása.

A keresztneve elég egyedi. A jelentése boldog, szerencsés. Annak érzi magát?

– Nem mindig, de nem is gondolkodom ezen. Megpróbálok megfelelni a nevemnek, nem mindig megy.

A fatemplom fesztivál három napját a fellépők – saját bevallásuk szerint is – afféle örömzenélésként élik meg. Ez leginkább a zárónap ökumenikus istentiszteletén válik szinte kézzel foghatóvá. A Lajkó Félix Trió színpadi produkcióját látva kicsit úgy tűnt – a többi előadóval összehasonlítva –, mintha a zenész és társai nem is csak és kizárólag a közönségnek, hanem talán maguknak is játszanának. Mindez egyáltalán nem csökkentette a ragyogó előadás élvezetét.