#március 15

Mindenki ünneplőben, kokárdával a szíve felett. Természetesen vannak renitensek, kiknek egy, a tanári mélyéről előkapart vagy a szülő riasztásával gyorsan behozott szalagrózsa az utolsó utáni pillanatban kerül az ingjére, már, ha a blúz nem maradt otthon Himnusz éneklésével, rosszabb esetben hallgatásával kezdődik, általában Nemzeti Dallal végződik a műsor. Közben elhangoznak az ismert nevek, fogalmak: Pilvax, Jókai, Táncsics, szabadsajtó, 12 pont, et cetera, et cetera

Napjaink egyik komoly oktatásbéli problémája, hogy miként váljanak a diákok tömegesen olvasókká, hogyan essenek újra szerelembe a humán tárgyak iránt. Kezdésnek, ha nem is a legfontosabb, de mindenképpen fajsúlyos pont lehet, egy figyelemfelkető ünnepség szervezése. Az imént pár mondattal felvázolt március 15-i rendezvény programja természetesen erősen leegyszerűsített, ugyanakkor jogosnak látszik a kérdés, mit változtatna a nemzeti ünnep megünneplésének formáján a mai iskolás generáció? Megpróbáltunk utánajárni a kérdésnek, melyben három diák volt segítségünkre, név szerint Sabján Csenge, Fitos Áron és Kovács Roland.

Egyáltalán probléma az, hogy van egy megszokott sémája ezeknek az iskolai ünnepségeknek? A válaszokból arra következtethetünk, hogy az újdonság és a régi bevált módszerek keveréke adhatná a legizgalmasabb elegyet. – Én elég sok sablonos műsort éltem már át, - kezdte Csenge - volt egy „x éve” megírt fogatókönyv, s azt minden évben egy osztály megcsinálta. Nyilván az adott szereplőknek izgalmas volt, hogy „hú, mi leszünk a középpontba, én leszek Petőfi, te pedig Jókai..!” De azoknak a diákoknak, akik csak nézőként vettek részt, egy idő után elég unalmassá tudott ez válni.

Viszont érdekes, mikor bekerültem középiskolába, akkor úgy éreztem, hogy kicsit átestünk a túloldalra. Itt különböző lehetőségek voltak, lehetett moziba menni, megnézni egy a forradalommal kapcsolatos filmet, vagy a temetőbe koszorúzni. Ezt én már a másik végletnek gondolom. Bementem a moziba, hazajöttem, nem volt semmi „március 15-i feeling”. Az lenne szerintem a cél, hogy minden gyerek valóbán átérezné ’48 mondanivalóját, úgy, mint ahogy szerintem 1956-nál ma már elég jól meg lett oldva. Érezze mindenki azt, hogy ne azért emlékezzünk meg, mert muszáj!

Áron felvezette napjaink leghíresebb 1848-al foglalkozó feldolgozási formáját a Pilvakert, melyben ismert magyar rap, pop előadóművészek költészetünk ikonikus verseit dolgozzák fel saját stílusukban, hatalmas sikerrel. - Amikor mi adtunk elő, nekem nagyon tetszett, hogy próbáltunk kicsit eltérni a sémától, több zenét vittünk bele, mint a megszokott, leginkább a Pilvaker számait. Viszont amikor kicsi voltam, mindig azt vártam, hogy legyen egy olyan előadás, amibe egy csatát próbálnak meg előadni, persze ilyen még sosem volt.

De mi az, ami leginkább hiányzik? A diákok véleménye szinte teljes mértékben megegyezett! Csenge kiemelte, hogy jobb lenne, ha a lényeget próbálnák meg átadni a műsorok, nem csak azt, amit a történelemkönyvek leírnak, Roland is egyetértően bólogatott, ő is azon a véleményen volt, hogy több ismeretet kellene közölni. Áron, ha nem is szándékosan, de egy egyre komolyabb aktuálpolitikai kérdést vetett fel, azaz miért nincs végre egy, az 1848-49-es szabadságharccal foglalkozó film? – Kellene végre egy film, de szerintem még jobb lenne talán egy sorozat, hiszen vannak ma már jó magyar sorozatok, ideje lenne ilyen formában megfogni 1848-at, én nagyon szívesen megnézném!

Roland ezt a gondolatot fűzte tovább. - Szerintem is hiányoznak a modernebb programok, amik jobban lekötik a fiatalságot! Kellenének játék és ismeretterjesztő filmek, olyan minőségben, hogy lehessen hozzájuk kapcsolódó vetélkedőket, játékokat szervezni.

A forradalmi megemlékezések legfontosabb kelléke és szimbóluma a kokárda. A Franciaországból származó kitűző Magyarországon leginkább Petőfi Sándor feleségének, Szendrey Júliának köszönhetően terjedt el a forradalom vezetői között, (egyes feltételezések szerint hibás formában, de ezt a kérdést most nem fejtegetnénk tovább) a francia mintától eltérően nem kalapjukra tűzve, hanem kabátjuk mellrészére, szívük felőli oldalra. Erről is kikértük a fiatalok véleményét, büszkeség ma még kokárdát hordani?

- Nekem volt egy élményem, kb. 2 éve egy edzőtábor során, amely magába foglalta március 14-ét is. Egy nagyon színvonalas pillanat volt, hogy azon a napon már a szálló minden alkalmazottja viselt kokárdát, ráadásul a menü is hazai specialitásokból lett kialakítva, s a zászló is ki volt rakva. Nem hinném, hogy ez minden étteremben így lenne, de ez egy nagyon szimpatikus gesztus volt számunkra, fiatalok számára is!

Csenge után Roland válaszolt. – Mi néha megtekintünk különféle programokat március 15-én, sőt, én személy szerint voltam már csata szimuláción, valamint több megemlékezésen is. S igen, kitűzöm a kokárdát, mert ez egy igazi magyar ember számára fontos nap, amit így tudunk jelezni és jelezni is kell!

A legrövidebb konzekvencia talán a következő: a kokárda sikere töretlen, de éppen ideje lenne az újításoknak!