Kultúra

2017.05.07. 17:35

Megtisztelő második helyet szereztek a kanizsaiak a Zeneiskolai Zenekarok országos versenyén

Óriási megtiszteltetésben volt részük a dél-zalai fiatal fúvósoknak. A Tatár Csaba vezette 51 tagú együttes a budafoki 9. Zeneiskolai Zenekarok országos versenyén az előkelő 2. helyet szerezte meg.

Benedek Bálint

Háromévente rendeznek zeneiskolai versenyeket különféle hangszereken, a seregszemle megkoronázásaként pedig a zenekarok lépnek a szakértőkből álló zsűri elé. A kanizsai fúvósok vezetője, Tatár Csaba úgy döntött, hogy a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a zalakarosi Móra-iskola növendékei alkotta tehetséges együttessel gyermek fúvós kategóriában nevez a több rostából álló viadalra.

- Az eredetileg harminctagú csapatunkat kibővítettem lelkes ifjú titánokkal, akik az addigi munkájukkal bizonyították rátermettségüket - fogalmazott a zenekarvezető. - Szigorú szabályoknak kellett megfelelni, így kizárólag 14 év alattiak szerepelhettek a zenekarban, s a válogatóra egy kötelezően választható magyar szerző 20. századi művét kellett elküldeni vágatlan videófelvételen. Szerencsénk volt, hiszen épp akkor kaptunk egy új hangszereléssel, frissen kiadott kottát, melyen az iskolánk névadója, Farkas Ferenc Régi magyar táncok című művének a fúvós átirata szerepelt.

A zalai tanulókból álló együttes az országos verseny színpadán Fotó:Lovrek Szilárd

Bár a darab elsajátítása a szakember szerint magasabb tudásszintet igényelt volna, ám ideálisabb művet nem is találhattak volna erre az alkalomra. Az együttesben ráadásul olyan gyerekek is helyet kaptak, akik tavaly fogtak először hangszert a kezükbe.

- Izzasztó próbák sorozata következett heti két alkalommal, mire a határidőre elküldhettük az anyagot - folytatta Tatár Csaba. - Megérte, hiszen velünk együtt az ország hat együttese került be az országos döntőbe, ahol a kötelező feladat mellett további 15 perces műsort vártak a csapattól. Igyekeztem a kanizsai fúvósoktól már jól megszokott változatosságot belecsempészni a programunkba. A három mű közül az egyik olyan komolyzenei átirat, mely különösen gyerekeknek készült. Hangzásvilága érdekes, hiszen horrorisztikus világba repíti el a hallgatót. Ezenkívül Jacob de Haan holland zeneszerzőtől az Amazing Grace című népszerű dalt tűztük még műsorra, s a végére újabb sejtelmes filmzenét építettünk be. Ennek megfelelően a repertoárunk tele volt tempóváltással, nagyon jó hangzásokkal.

Tatár Csaba az oklevéllel

Az utóbbi két hónap fárasztó munkájának meglett az eredménye. Csak az összes többi kategóriát is megnyerő központosított zeneiskolát fenntartó debreceniek előzték meg a dél-zalai gyerekeket, akik így a második helyen végeztek.

- Még az alföldi kollégák is izgultak kicsit, hogy elhappoljuk az elsőséget - tette hozzá Tatár Csaba. - Óriási szakmai elismerés ez nekünk, de köszönet jár a gyerekeknek, a kollégáknak és a szülőknek, hogy mindvégig bíztak bennünk. Ezzel a kitűnő eredménnyel az eddig kétkedő növendékeinket is meggyőztük, tehát most úgy tűnik, ez a gárda együtt maradhat. A felduzzasztott Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar nem pihen, hiszen bő egy hónap múlva a kanizsai sörfesztiválon újabb műsorral állnak majd a közönség elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!