Kultúra

2017.05.02. 14:33

Munkára nevelt - Popellár Jenő kiállítás Nagykanizsán

Nagykanizsa - Ha Popellár Jenő tanárbácsi nevét mondom itt, Kiskanizsán, akkor kevés olyan családot találok, ahol ne tudnák, hogy kiről beszélek.

Horváth-Balogh Attila

– Jenő bácsi a letenyei gyakorlóévet leszámítva az itteni iskolában dolgozott egész életében. Biológia és kémia szakos volt, de emellett tanított  rajzot, technikát, műszaki ismereteket, irányította a gyakorlókertet, repülő-modellező és fafaragó szakkört vezetett – így idézte fel beszédében  a 2009-ben elhunyt Popellár Jenő életútját Dénes Sándor polgármester tegnap a kiskanizsai oktatási intézményben, ahol a generációk tanárbácsijának és tanítványainak, Horváth Ferencnek, Hohl Lászlónak és Dávidovits Lászlónak a faragványaiból nyílt emlékkiállítás. – Munkára nevelt, mert tudta, hogy minden érték teremtője a munka. Sok fiatalt tanított meg a fafaragás művészetére, a kiskanizsai iskolából több nagy reményű fafaragó került ki.

Molnár István, az iskola igazgatója utalt rá: a tárlat része az intézmény 175. fennállását ünneplő jubileumi év programjainak.

Molnár István, Horváth Ferenc, Dénes Sándor, Hohl László és Dávidovits László a kiállításon Fotó: Horváth-Balogh Attila

– A kiállítás előzménye, hogy Popellár tanár úr  25 éve megalkotta azt a kopjafát, melynél koszorúzással köszönnek el a ballagó diákok az iskolától – jelezte az igazgató. – Ezt a jubileumi évre újította fel Horváth Ferenc. Aztán jött az ötlet, hogy a volt fafaragók a tanárbácsi emlékére rendezzenek kiállítást – és idén lesz Popellár-emlékverseny is.

Megemlékezett volt osztályfőnökéről Steficsné Szokol Judit igazgatóhelyettes, illetve a tanítvány, Horváth Ferenc, az ünnepséget pedig színesítették népdalcsokrukkal az iskola énekkarosai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!