Kultúra

2016.08.24. 14:12

Ne ugyanazt a rongybabát

Zalaegerszeg - Első alkalommal rendezte meg a Gébárti Kézművesek Házában a Képzők képzője című szakmai tábort a Hagyományok Háza.

Magyar Hajnalka

Az ötnapos felkészítésnek a korábbiakban Magyarpolány adott otthont, ám az új helyszín is roppant inspirálónak bizonyult az ország különböző szegleteiből érkezett 17 résztvevő számára.

- 2004 óta minden nyár végén megrendezzük a tábort, a Mesterségek Ünnepét követően - kezdi Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője. - Az egyik cél az, hogy a sok tábor, program után legyen egy kis csapatépítő összetartás az oktatóknak, a másik, hogy a kikapcsolódás mellett szakmailag is épüljünk.

- Néhány  résztvevő – Solawa Éva, Rónainé Ági, Mundrusz Anett és  Farkas Gergely –  Beszprémy Katalin (jobbról a második) társaságában

Amint arra az NKA által támogatott tábor elnevezése ugyancsak utal, e táborok keretében a képzőket, oktatókat képzik tovább. Mégpedig azokat a szakembereket, akik a népi játszóházak vezetőit készítik fel feladataikra.

- Az egész országban egységes, a Hagyományok Háza által kidolgozott tematika alapján zajlik a népi játszóházak vezetőinek képzése - részletezi Beszprémy Katalin. - A tanfolyamok záróvizsgáin mindig részt is vesz egy kollégánk. Az így szervezett tapasztalatok nyomán fel tudjuk mérni a képzések erősségeit és gyengeségeit, amelyeket aztán e táborokban kivesézünk. Fontos, hogy mindig legyen újdonság a felkészítésben, mert az ember könnyen kiég, ha mindig ugyanazt a rongybabát, nemezlabdát készíti. Kellenek nekünk is a szakmai kihívások, új ötletek.

A népi játszóházak alapja a kézművesség, mégpedig az évkör ünnepeihez, hagyományaihoz, szokásaihoz kapcsolódóan. Mindez kiegészül a zene és a népi játék folklórtartalmával, ami miatt Beszprémy Katalin a népi játszóházat a Kodály-módszer vizuális változatának tartja.

- Rendkívül fontos, hogy élményeket adjunk át, ne pusztán technikákat és anyagokat ismerjenek meg a gyerekek a foglalkozásokon - hangoztatja. - Ugyanilyen lényeges, hogy az elkészített tárgyaknak helye legyen az életükben, így válhat mindennapjaik részévé a hagyomány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!