Kultúra

2017.06.29. 16:55

Négynapos rendezvény keretében mutatták be a program eredményeit

BUDAPEST A hazai pop- és rockzene támogatására még 2014 májusában elindított Cseh Tamás Program eredményeit volt hivatott bemutatni az a négynapos rendezvény, amely a közelmúltban zajlott a budapesti Várkert Bazárban, illetve az A38 hajón.

Gyuricza Ferenc

A Cseh Tamás Fesztivál egyrészt olyan koncertek sorozatát kínálta a látogatók számára, amely révén a program által támogatott előadók, mintegy ötven zenekar és szólista lépett a közönség elé, mellette pedig szakmai előadásokat és konferenciát, interaktív hangszerbemutatót is kínált a látogatók számára. A születésnapi rendezvény ugyanis azt tűzte ki célul, hogy az élő zene varázsát a lehető legtöbb potenciális érdeklődőhöz eljuttassa.

A fesztivál hivatalos megnyitóján a rendezvény fővédnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - aki egyben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke is -, többek között arról beszélt, a Cseh Tamás Program finanszírozását is biztosító NKA az elmúlt kulturális kormányzatok legsikeresebb vállalkozásainak egyike, melynek köszönhetően az ország kulturális teljesítőképességét sikerült jelentősen erősíteni. Az NKA finanszírozására ezért - még az első félévben - az előzetesen megállapított kereten felül újabb 200 millió forintot fordítottak, ezt a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodás tette lehetővé. Balog Zoltán a Cseh Tamás Programmal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: miután az a könnyűzene képviselői számára megelégedéssel szolgál, így addig marad, amíg érdeklődés mutatkozik iránta.

A Hangszert a kézbe sorozat a magyar könnyűzenei oktatás eddigi legnagyobb szabású eseménye

A Cseh Tamás Program az elmúlt három évben kilenc alprogramja révén kettőmilliárd forintot meghaladó összegben nyújtott támogatást a magyar könnyűzene különböző szegmensei számára. Támogattak 99 pályakezdő előadót - köztük olyan, mára befutott zenekarokat, mint például a USEME, a Margaret Island vagy az idei Nagy-Szín-Pad!! verseny győztese, a Lóci Játszik. Több száz zenekar külföldi és magyarországi turnéjához és fellépéséhez járultak hozzá, s százat meghaladja azon hazai vagy határon túli klubok száma, amelyek működését úgyszintén a Cseh Tamás Program segítette. A szakmai képzéseken a zeneipar szereplői közül több mint ezren vettek részt, s a könnyűzenével foglalkozó hazai médiumok működéséhez is hozzájárultak.

Míg maga a Cseh Tamás Program a szakma képviselőinek szólt, addig a Cseh Tamás Fesztivált a nagyközönségnek szánták. A Várkert Bazárban három különböző helyszínen zajlottak koncertek, s a fellépők azt a műfaji sokszínűséget képviselték, amely a magyar könnyűzene egyik legnagyobb erősségét jelenti. Az akusztikus produkcióktól - Szatmári Juli, Petruska András, Bazsinka Ágnes - a zúzós rockig (például Junkie Jack Flash, KIES) gyakorlatilag az összes stílus megjelent. Már befutott, a legnagyobb fesztiválokon is rendszeresen megforduló zenekarok (köztük a Hiperkarma, a Mary Popkids és a Bohemian Betyars) éppúgy adtak koncertet, mint a most induló, pályakezdőnek tekintett produkciók. Ezzel párhuzamosan - szintén a Várkert Bazárban - tartották a Hangszert a kézbe budapesti eseményét is. A februárban elindított interaktív kiállítássorozat - amely a magyarországi könnyűzenei oktatás történetének eddigi legnagyobb szabású eseménye - eddig az ország hét nagyvárosát érintette. A Cseh Tamás Fesztiválon zajló bemutatón közel százötven hangszert - billentyűsöket, gitárokat, basszusgitárokat és dobokat - további házi stúdiókban hasznosítható eszközöket próbálhattak ki az érdeklődők hozzáértő szakértők segítségével. Az interaktív kiállításhoz - melynek társszervezője a Hangszeresek Országos Szövetsége volt - többek között hangszersimogatók, illetve rendhagyó ének- és zeneórák is társultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!