Kultúra

2016.12.18. 19:40

Nem csak a test, a lélek is - Dupla karácsonyi hangverseny

Nagykanizsa - Örvendj világ! - ezzel a címmel adott karácsonyi hangversenyt a hét végén Nagykanizsa Város Vegyeskara.

Horváth B. Attila

Két koncertre is sor került, először szombat este a Jézus Szíve templomban, majd vasárnap este a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templomban örvendeztette meg közönségét gyönyörű ünnepi műsorával Nagykanizsa Város Vegyeskara.

- Magától értetődő módon elsősorban a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó olasz, német és magyar zeneszerzők műveivel készültünk - hallottuk Cseke József karnagytól. - Azt szerettük volna, hogy a rohanó, elanyagiasodó világban azok, akik minket választottak e két estén, lelkileg is feltöltődhessenek. Reméljük, ehhez mi is hozzá tudtunk járulni a magunk szerény eszközeivel.

Felvételünk a szombat esti, felsőtemplomi fellépésen készült
Fotó: Horváth-Balogh Attila

Másrészt arról sem feledkezhettünk meg, hogy 1882-ben, december 16-án született nemzetünk zenei apostola, Kodály Zoltán. 2017-ben születésének 135., halálának pedig 50. évfordulójára emlékezünk, Kodály-emlékév lesz, ezért műsorunkban két mű is felcsendül tőle.

Cseke Józsefet kérdeztük terveikről is. A karnagy elmondta: jövőre új műsort alakítanak ki, hamarosan megkezdik a felkészülést a szintén hagyományos pünkösdi koncertjükre és szeretnének egy CD-albumot megjelentetni. Mindezen túl természetesen fontosnak tartják a szakmai megmérettetéseket is, ezért ezek sem maradnak ki Nagykanizsa Város Vegyeskara tagjainak életéből.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!