Kultúra

2017.05.21. 14:18

Néptáncoltak és baletteztek a táncos tehetségek

Nagykanizsa - Változatos produkciókkal lepték meg vasárnap a közönséget a Farkas Ferenc Zene és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola táncművészet szakos diákjai.

Szabó Zsófi

A hagyományos, Aranymetszés Művészeti Napok keretében ezúttal a néptáncos, valamint a balettező gyerekek előadásait tekinthették meg az érdeklődők. A bemutató nem volt tét nélküli a növendékek számára.

Baráth Zoltán, az iskola igazgatója elmondta: a tanulók nem csak ízelítőt adnak a tanév során elsajátított táncokból, vizsgáznak is. Értékelésükhöz hozzájárul a színpadi teljesítmény.

- Az intézményben történő táncoktatás közel másfél évtizede elsősorban a gyerekek által választott mozgásformák minél alaposabb elsajátítását szorgalmazza, emellett az utánpótlás biztosítását is célul tűztük ki - összegezte Baráth Zoltán, hozzátéve: az elmúlt esztendők során többször volt arra példa, hogy a későbbiekben egy-egy növendék művészi pályára lépett.

- Szerencsére nem vagyunk híján táncművészet szakos növendékekből, hiszen az iskolánkban tanuló mintegy hatszázötven diákból közel száznyolcvanan járnak néptáncra és balettre - tette hozzá az intézményvezető.

- Vannak köztük igazi tehetségek - ezt már a néptánc tanszak fiataljainak egyik tanára, Kócza Attila mondta. - A tanév során többen szépen szerepeltek a megyei versenyeken. Két pörge kalapos táncossal is büszkélkedhetünk: Bognár Botond Somával és Herczeg Zsomborral.

A balett tanszak pedagógusa, Pulai Dorottya is elégedett tanítványai teljesítményével.

- Az előadáson előre betanult koreográfiákat láthatott a közönség - jegyezte meg Pulai Dorottya. - Azonban több növendék talentuma kitűnt az improvizációk során, melyeket többek közt rendezvényeken adtak elő. Sokszor kapunk meghívást különböző eseményekre, ezeken csakúgy mint az intézményben, szépen helytállnak a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!