Kultúra

2015.05.25. 07:57

Néptáncosok és balettosok a Hevesi Sándor Művelődési Központban

Nagykanizsa – Néptánc és balett szakos növendékek mutatták meg művészetüket szombat délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

Horváth-Balogh Attila

A Rozgonyi és a Hevesi iskolák kis elsősei a 8. évfolyamos Cser Judithtal (elöl) Delibes Coppéliájából adtak elő részletet
Fotó: Gergely Szilárd

Ugyanis ekkor került sor a Kanizsa Zeneiskoláért Alapítvány szervezésében a Tánc Napjára, melyen a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei léptek színpadra. Mint azt Baráth Adrientől, a szervező alapítvány kuratóriumának tagjától megtudtuk, több, mint 140 kisebb és nagyobb lelkes gyermek mutatta be balett- és néptánc tudományát. A balettkoreográfiákat Baj-Pulai Viktória készítette, míg a néptáncprodukciók Vizeli Dezső és Kócza Attila munkáját dicsérik. A néptáncosok számára a Bojtár Népzenei Együttes húzta a talpalávalót. – A mai esemény az Aranymetszés Művészeti Napok egyik rendezvénye, iskolánk seregszemléjét idén 12. alkalommal rendezzük meg – emelte ki köszöntőjében Baráth Zoltán, a művészeti intézmény vezetője.

– Manapság gyakran beszélünk testkultúráról, ami azt jelenti, hogy a test, a szellem és a lélek harmóniában egyesül, hogy növendékeink személyiségében a jó, a szép és az igaz együtt működjön. Természetesen, nem lehet más a mi iskolánk törekvése sem, s hogy sikerrel járunk-e ezen az úton, arról ma este mindenki meggyőződhet. És ha már szóbajött a szépség: a színházterem előcsarnokában egy másik tanszak, a képzőművészet Bekő Veronika felkészítő tanár által terelgetett kis alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás látható – érdemes azt is megnézni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!