Kultúra

2016.01.05. 14:04

Ötezren másolták - A kézzel írt Biblia összekovácsolta a magyarságot határainkon innen és túl

Nagykanizsa – Ötezernél is több másoló fáradságos munkájával készült el a kézírásos Magyarok Bibliája ősszel, melynek első fakszimile kötetét az egyik másoló, és a helyi ötletgazda Csizmadia Tibor a városnak, illetve a könyvtárnak adományozta.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Benyik György szegedi plébános volt a kezdeményezés ötletadója, aki a Szent Gellért Templom építésének 40. évfordulója apropóján hívta a híveket az Újszövetség közösségi másolatának elkészítésére. „A kézírás kiveszőben van az ifjú nemzedékben, pedig a kézzel másolt szöveg jobban őrzi a hagyományt... Különösen fontos az európai kultúra meghatározó könyvének másolása a közösségi összefogás által.” – írta akkor.

Rengeteg magyar közösség kapcsolódott be a munkába a világ több pontjáról, így nem csak hazánkból, hanem például még Svédországból is. Katolikus, evangélikus baráti és munkahelyi közösségek, bíboros, alkotmánybíró, tanár, rendőr, sőt, még börtönlakók is vállalták a másolást. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az Újszövetség szövegei viszonylag hamar elfogytak, ekkor folytatódott a munka az Ószövetséggel. A kézzel másolt, gyönyörűen bekötött Magyarok Bibliáját a másolók küldöttsége októberben vitte el a Szentatyának. A római Német-Magyar Pápai Kollégiumban helyezték el, ahol egyébként az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről érkező kispapok tanulnak.

A Magyarok Bibliája öt kötetből áll, s 5061 oldalt tesz ki, ami azt jelenti, hogy ugyanennyi másoló kellett a létrejöttéhez, ugyanis mindenki csupán egy-egy oldalt másolhatott. A kézzel írott Szentírást – hogy Magyarországon is meglegyen – 10 kötetre bontották a szerkesztők, a 4 evangéliumot tartalmazó első kötet fakszimile kiadásban karácsonyra jelent meg. Egy példányhoz hozzájutott Csizmadia Tibor is, aki annak idején Nagykanizsán kezdeményezte, hogy kapcsolódjanak be a másolásba a Jézus Szíve Plébánia Magvető és az Antióchia közösségeivel (melyeket Némethné Horváth Emília és Kóré Péter vezet), az egyházmegyéből egyedüliként. A fakszimile kiadás első kötetét most a városnak, illetve a Halis István Városi Könyvtárnak adományozta, a Szentatya írásos áldásával együtt, amit a bibliamásolóknak és szeretteiknek küldött.

 

– Egy hívő ember számára Isten szavát tovább adni felemelő érzés, az meg főleg, hogy sok embert sikerült Nagykanizsán is a nemes kezdeményezés mögé állítani – hallottuk Csizmadia Tibortól.

A férfi azt is elmondta: megjelenik majd mind a 10 kötet, melyeket szintén a könyvtárnak adományoz.

Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója azt mondta: reméli, hogy az ajándékba kapott, kézzel írt kötet sokaknak okoz örömet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!