Kultúra

2017.01.10. 13:49

Regölve járták a vidéket

Gyenesdiás – „Kelj fel gazda kelj fel! szállott Isten házadra, sorjával, seregével szárnyas angyalával”-hangzott fel több helyen az elmúlt napokban. Régi hagyományt, a regölés szokását keltette életre ismét a Gyenesi Dalárda.

Keszey Ágnes

Négy férfi láncos bottal, egy dudával járta a vidéket, s mondott jókívánságokat a háziaknak a környéken – utoljára pénteken a Községházán, hiszen itt tartotta évértékelő – évindító találkozóját a Gyenesi Dalárda.

Mozgalmas esztendőn van túli a népi dallamkincset őrző és feltérképező csoport: tavaly januárban jelent meg a régi katonadalokat tartalmazó, több részből cd-jük, melynek nyárra a második kiadása is elkészült. A fenékpusztai Betyártalálkozón előadták a – szintén saját gyűjtésű dalokból álló – Betyárlegendát, s országszerte és határon túl is több helyen felléptek: többek között a helyi Kristóf-napon, Madéfalván és Szenttamáson. Pékné Orbán Julianna, dalárda vezetője nem csak a hagyományok és népdalkincsek őrzése miatt tartja fontosnak a férfiakból álló, egy évtizede működő csoport létét.

– A 60-85 év közötti férfiak igazából eddig kimaradtak a dalos közösségekből. Ám mostanában sorra alakulnak: rájöttek arra, hogy nem csak az asszonyok tudnak énekelni összejönni és fellépni, hanem van egy nagyon jó hadra fogható korosztály a férfiak között is, akik nyugdíjasként szívesen járnak közösségbe.

Pékné Orbán Julianna, a Gyenesi dalárda vezetője

Ez nagyon komoly, élethossz növelő tevékenység is. Ha valaki nem zárul be a saját világába, minőségi életet élhet ilyenkor is – emelte ki a dalárda vezetője. A dalos urak lelkesen készültek a regölésre is. Egy héten keresztül minden nap tízszer is elgyakorolták, majd útnak indultak. A gyenesdiási karácsonyi Istentiszteleten mutatták be először, s azt követően 45 helyszínen adták elő.

A regölők: Komáromy Béla, Pék András, Balogh László, Nagy Antal és Barna Zoltán a dalárda Vízkeresztkor tartott találkozóján

– Zalában a nyugati és keleti végeken maradt meg igazán eredetiben, a Kárpát-medence nagy részén nem. Már pár éve álmom volt, hogy össze kéne gyűjteni. Felvetettem a dalárdában: öten jelentkeztek. Ketten mondták is, hogy gyermekkorukban regöltek, idéztek is hozzá szövegeket. Fontos, hogy akik még élnek, adják tovább, s fontos, hogy tiszta forrásból merítettünk  – mesélte Pékné Orbán Julianna. Zenei stúdióban is rögzítették, hiszen a regölés része lesz a tervek szerint év végén megjelenő, az adventi ünnepkör helyi szokásait és dalait bemutató hanghordozónak, a Keszthely vidéki citerás betlehemes, a Lucázás, az Aprószentekhez kapcsolódó hagyományok mellett.

A Gyenesi Dalárda más kutatásokat is végez egy másik cd-hez. Korábban zenés bormustrákon léptek fel az 1644-ben épült gyenesdiási Darnay pincében. Ennek anyagára építve, e pincéhez kapcsolódva a zalai vidék népdalkincséből boros dalgyűjtemény és szakmai kiadvány megjelentetését tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!