Kultúra

2016.09.25. 08:34

Új basszusgitárossal dolgozik tovább a Bang Bang és a Kölyök

A néhány hónappal ezelőtti énekescserét követően ismét változott a Bang Bang és a Kölyök felállása. Ezúttal a basszusgitáros Pál Ferenc távozott az együttesből, helyére a többek között az Énekmondóból is ismert Farkas Gábor került.

Gyuricza Ferenc

A zalaegerszegi Bang Bang és a Kölyök tavasszal már átélt egy hasonló szituációt, akkor elfoglaltságai miatt Kanta Judit köszönt el a zenekartól, akit Pércsi Beáta váltott. Júniusban, az Egerszeg fesztiválon már vele léptek fel. Most újra rendezni kellett soraikat.

Az újabb tagcserének egy-értelműen zenei okai vannak, a Bang Bang és a Kölyök egy karcosabb, az eddiginél valamivel rockosabb irányzat felé mozdult el, amivel a zenekar volt basszusgitárosa nem értett egyet – tudtuk meg Sipos Zsolttól, a csapat vezetőjétől.

– Fecó távozása után érkezett Farkas Gábor, s vele elég jól kiegyenesedtek a dolgok – magyarázta a gitáros.

– Zenei és emberi szempontból is nagyon jól összeillünk. Azt már korábban elhatároztuk, hogy az eddigi repertoárt felülvizsgáljuk s megújítjuk, jelenleg is ezen dolgozunk. Gyakorlatilag már a műsor felét kicseréltük, s ezúttal még nagyobb hangsúlyt fektettünk arra is, hogy a feldolgozások valóban feldolgozások legyenek, azaz ne csak úgy játsszuk el a dalokat, ahogy a szerzők megírták, hanem saját arculatunkra formáljuk őket.

 

Mivel elég eklektikus a dalválasztásunk, erre mindenképpen szükség volt, így lesz a program valóban Bang Bang-es. Sipos Zsolt azt is elmondta: a saját dalok és a régebbi zenekaraiból átmentett szerzemények mellett például Beth Hart-, Slipknot- és Sia-slágerek kerültek a programba.

Jelenleg az új felállás bemutatkozó koncertjére készülnek, amire október 13-án kerül sor a Mimosa Lounge-ban, itt várhatóan 13 új dallal rukkolnak elő. Természetesen ezek között feldolgozások, illetve saját szerzemény dalok is lesznek.

– Van két olyan új saját dalunk, amely itt debütál majd – magyarázta tovább a zenész. – Ezeket szeretnénk is rögzíteni, ennek érdekében várhatóan még a tél folyamán stúdióba vonulunk. Közben a zenekar egy másik fellépésre is készül, az úgynevezett évzáró koncertünket november 26-án tartjuk a PopUp Caféban, itt a Lysis 75 lesz a vendégünk, csakúgy, mint a tavalyi évzárónkon.

Ez utóbbi zenekar kapcsán a gitáros elmondta, hogy az annak a Monostori János billentyűsnek a saját projektje, aki már több alkalommal beszállt hozzájuk, hogy a hangzást színesítse. A novemberi évzárón is így lesz, Monostori János végig ott lesz a színpadon, de egy további vendéget is hívtak, a Shabby Blues Band gitárosát, Gedeon Attilát, aki egy dalba száll majd be. Hogy mi lesz ez, azt egyelőre még titokban tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!