Kultúra

2017.06.07. 12:25

Újabb zeneszerzői estjére készül Kollonay Zoltán

A repertoáron magyar, görög és egyházi művek szerepelnek.

Horváth-Balogh Attila

Kollonay Zoltán 1964-ben született Magyarországon, édesanyja görög, édesapja pedig magyar. Első diplomáját a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, a másodikat pedig a Zeneakadémián szerezte. Tanult a Bécsi Zeneakadémián, majd a New York-ban élő híres zongoraművész, Nina Svetlanova bécsi kurzusán is részt vett. Igazi improvizáló egyéniség, saját bevallása szerint sokféle stílust és előadói hagyományt ötvöz játékában. Stílusa hidat képez a klasszikus, a görög és a könnyűzene között. Ma a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Fotó: Németh-Gazdag Henrietta

– A zeneszerzői est keretében többek között tisztelegni szeretnék Liszt művei és munkássága előtt, valamint a Görög zongoraverseny harmadik tételéből is játszom egy részletet zongorán – árulta el Kollonay Zoltán. – Amúgy a „görög vonal" többször is előkerül: például a Thalassa és a Lendület című produkciómban, illetve az Ébredés címet viselő szerzeményemben, amely egy görög történelmi legendán alapul. De ebbe a körbe tartozik még a Szent Filoména Legenda (amely egy őskeresztény görög királylány csodás meneküléséről és vértanú haláláról szól), valamint a Szent Mihály Arkangyal legyőzi a Sárkányt című darab. Sokan tudhatják, nem véletlen, hogy darabjaimban a magyar témák mellett sokszor szerepelnek görög témák, dallamok, ritmusok, hisz édesanyám révén ez belülről fakad és a komponálás közben önkéntelenül is egyre jobban előjön – én pedig szabad folyást engedek neki...

Az eseményre június 15-én 19 órakor kerül sor a nagykanizsai Kiskastélyban. Kollonay Zoltán zenei partnere Vámosi Péter, Németországban élő harsonaművész lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!