Kultúra

2017.07.30. 16:05

Húsz éves Vasboldogasszony múltját idéző helytörténeti gyűjtemény

A helytörténeti néprajzi kiállítás létrejöttének 20. évfordulóját ünnepelték szombaton az észak-zalai kisközségben.

Arany Horváth Zsuzsa

Minden tárgy a faluból származik, így a már nem élő embereknek is emléket állít a tárlat, halljuk Kálmánné Gorza Mónikától, a gyűjtemény kezelőjétől, aki nélkül most nem lenne a falu közepén a templom melletti kis épületben tisztaszoba, kamra, konyha, műhely, olyan, amilyen a nagymamája korában volt.

- Az ötlet is a nagymamámmal való hajdani beszélgetés során merült fel, így indultunk el 1996-ban, s talicskákkal jártuk a falut, szerencsére mindenki nagyon szívesen adta, amit a kiállításra szánt - idézte a kezdeteket szombaton Mónika, miközben a ház körül az érdeklődők kipróbálhatták a cséplést, a gyerekek kincskeresőst játszottak, korhű ruhákban fotózkodhattak, s megtekinthették a nyugdíjasklub kézimunkáinak tárlatát. A születésnapi nyitott délutánt Mónika indította útjára, felidézve a gyűjtőmunka fiatalos lendületét, elmesélve az izgalmakat, amelyekkel a harmónium leemelése járt a templomi karzatról.

Dr. Hóbor Erzsébet ünnepi megnyitó beszédét tartja a ház előtt Fotó: Katona Tibor

Az akkori segítőtársak neveit is felsorolta, jelezve az összefogás erejét, Szólt arról, hogy a község gyermekei, diákjai a helytörténeti kollekció révén dédszüleik életébe nyernek bepillantást, így teremtődik meg a községi identitás folytonossága. Az adományozók neveit pedig egy füzetben gyűjtötték össze, ez is megtekinthető.

Kálmánné Gorza Mónika Vasboldogasszony néprajzi értékeit választotta szakdolgozata témájául is. Mint mondta, szeretnék, ha a tárgyak állandó nyitvatartási időben várhatnák a látogatókat, hiszen most még csak előzetes bejelentés alapján tudják megoldani a tárlatvezetést. A gyerekek számára azonban ilyenkor működés közben mutatják be a hétköznapi, használati tárgyakat, az ünnepek eszközeit. Itt őrzik azt a padot is, amelyen egy ma már nem élő idős házaspár szokott pihenni.

Kálmánné Gorza Mónika és Karolina lánya a nagymama egyik konyhai eszközével a kiállítás enteriőrjében Fotó: Katona Tibor

Ezt szorgalmazta beszédében dr. Hóbor Erzsébet egykori államtitkár, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal nyugalmazott vezetője is, aki 2001-ben millenniumi zászlót avatott Vasboldogasszonyban, s azóta figyelemmel kíséri a település életét. Elmondta, már gyerekként megjegyezte a falu nevét, hiszen a Földhivatalban dolgozó édesapjának sokszor segített birtokíveket írni, már akkor találkozott a számára fontos jelentéssel bíró falunévvel. Elmondta, több mint 250 zalai települést tartunk számon, de kevés helyen találunk tájházat.

A községi önkormányzat támogatását is élvezi az a munka, amellyel elődeik emlékét őrzik Vasboldogasszonyban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!