Kultúra

2017.04.07. 19:45

Versünnep szavalóknak

Rédics - Idén 46 szavaló érkezett a hagyományos versünnepre a térség oktatási intézményeiből, mellyel Utassy József költőre is emlékeztek a település iskolájában.

Korosa Titanilla

A tegnapi, általános és középiskolásoknak megrendezett versmondó versenyt megelőzően kisebb ünnepség keretében megkoszorúzták a rédicsi temetőben Utassy József sírját a megemlékezők, majd a Móra Ferenc Általános Iskolában szakértő zsűri előtt adták elő választott verseiket a jelentkezők. Idén - első alkalommal - Utassy József mellett a Kilencek Költőcsoport tagjainak művei közül is választhattak verset a szavalók. Mint kiderült: ezzel a lehetőséggel jobbára a felsősök és a gimnazisták éltek.

Balról (elöl) Vörös Bíbor, Utassyné Horváth Erzsébet, Bokányi Itgel Emese, (hátul) Maturicz Mátyás, Kovács Vanda, Tüske Hanna
Fotó: Korosa Titanilla

A zsűri elnöke ez alkalommal is Utassyné Horváth Erzsébet nyugalmazott pedagógus, a költő özvegye volt, aki számos jó tanáccsal látta el a versmondókat. Értékelésében elhangzott: a diákok kitűnő szövegtudással érkeztek a versenyre, illetve kiemelte, hogy mindannyian örömmel adták elő a költeményeket.

Az 1-2. osztályosok közül első helyen végzett Vörös Bíbor, a 3-4. évfolyamosok közül pedig Bokányi Itgel Emese, mindketten Lentiből, az Arany-iskolából. Az 5-6. osztályosok között első lett Tüske Hanna, a 7-8. évfolyamon Kovács Vanda, mindketten a rédicsi intézmény diákjai, míg a középiskolások versenyében Maturicz Mátyás bizonyult a legjobbnak a lenti Gönczi-gimnáziumból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!